5. rész - Cserben hagyva

Sziasztok!

Nagyon örültem a múltkori sok kommentnek, ne hagyjatok fel ezzel a remek szokásotokkal! Itt is lennék a követkető résszel, remélem tetszeni fog nektek! 

Ölel titeket:

Raquel

Teljesen ismeretlen helyen ébredtem. Be kell vallanom, hogy amikor az éjszaka beestünk nem nagyon néztem körül. Most viszont felfogtam, hogy egy hatalmas hálószobában fekszem - szerintem csak ez az egy szoba nagyobb volt, mint az én egész lakásom - egy óriási fehér baldachinnal körülvett ágyban. Ha a környezetemet nem is, a mellettem szuszogó lányt legalább felismertem. Még így is gyönyörű volt, bár arcán csíkokat hagyott az megtekeredett párna, haja kócos volt előző esti tevékenységünktől, szája pedig enyhén nyitva volt. Felültem és kezembe temettem az arcom.

Nem lett volna szabad ezt tennem. Tudtam, hogy tegnap megbántottam Joe-t, habár semmi köze nem volt ehhez az egészhez, kezdtünk összebarátkozni, és hogyha minimálisan is, de közelebb került hozzám, mint egy jó ideje bárki. Utoljára Angliában voltak barátaim, azonban amikor szükségem volt rájuk, mindannyian eltűntek. Iszonyatosan fájt akkor a hiányuk, nem akartam, hogy ismét ezt érezzem, ezért nem engedek közel senkit magamhoz. Ellenben Joe teljesen más eset volt. A szemtelen, nyomulós szomszédomat tényleg megkedveltem és nem akartam, hogy egy erkölcstelen kis suhancnak gondoljon, aki minden lányt megdug, aki az útjába kerül.

Ismét lepillantottam a mellettem szuszogó lányra. Igazából pont ilyen voltam, nem igaz? Tegnap sem tudtam uralkodni az ösztöneim felett. Gyakran megesett sajnos, egy csinos pofinak nehezen tudtam ellenállni, főleg, ha az önként felajánlotta magát.

Szerencsére nem gabalyodtunk össze alvás közben, ezáltal nem volt különösebben nehéz úgy felkelnem, hogy ne ébresszem fel. Lábujjhegyen jártam körül a fényűző, bézs színekben játszó szobában. Igazából a helyiség pont úgy nézett ki, mint bármely tinédzserlányé. A falon a kiválasztott egyetemről voltak képek - jelen esetben a Brownról, egy parafatábla tele a barátokkal készített fotókkal, az íróasztalon végzős tankönyvek hevertek halomban. Felvettem egy haladó biológia könyvet - furcsa, de én is imádtam annak idején a bioszt. A különbséget eközött és például a nővérem régebbi szobája között az jelentette, hogy itt a sarokban egy százhat centiméter átmérőjű tévé terpeszkedett, mellette egy Xbox 360-assal, a legújabb laptoppal és hifivel felszerelve. Arról nem beszélve, hogy az én tesómnak a szomszéd házra volt remek kilátása és nem a Central Parkra.

Felkapkodtam magamra a ruháimat, majd amilyen csöndben tudtam elhagytam a szobát. Persze nem volt akkora mázlim, hogy feltűnés nélkül el tudjak tűnni, hisz amint becsukódott mögöttem az ajtó, egy másik kinyílt és megjelent benne egy magas, sötét hajú srác. Nagyot nyeltem, ez csakis a csaj - akit, mint megtudtam Zarának hívnak - bátyja lehetett. Jól kezdődik ez a nap is.

- Ugye, csak rosszul látom, vagy te tényleg a húgom szobájából lopódzol ki éppen? - mutatott rám. Hát, igen, nem vádolhatjuk meg gyors észjárással.

- Mennem kell dolgozni - ez legalább igaz volt.

Gyanakodva nézett rám, végül azonban vállat volt, majd elment mellettem egyenesen az apartman másik részébe. Fú, ezt megúsztam.

- Ja, csávókám! - jött vissza egy kis üveg vízzel a kezében. - Ha még egyszer meglátlak itt, kiheréllek!

Oké, jó tudni. Igaz, nem terveztem visszajönni, tehát egy szó nélkül léptem ki a folyosóra és kerestem meg a liftet. Nem szokásom taxizni - iszonyat magas tarifákkal működtek ebben a városban -, ámde mivel soha nem jártam itt, ezért inkább kivételt tettem, semmint hogy eltévedjek. Meló előtt ugyanis szerettem volna még elintézni valamit.

A kedvenc kávézómhoz vitettem magam, ahol isteni és főleg megfizethető kávékat forgalmaztak. Julie, a bárista már ismert, ennek köszönhetően rögtön kezdte is csinálni a kedvencemet.

- Kérnék még egy cappuccinot az enyémen kívül! - mondtam, mire kikerekedett a szeme. Na, igen, ilyen sem fordult még elő.

Vettem hozzá még két kakaós csigát, később a poharakkal és a kis szatyorral  megrakodva mentem tovább. Mikor azonban a ház elé értem, elbizonytalanodtam. Lehet, hogy mégsem jó ötlet ez az egész. Mi van, ha félreérti, és azt hiszi, hogy udvarolni akarok? Semmit sem akartam jobban elkerülni, mint egy kínos szerelmi cuccot.

Végül úgy döntöttem, hogy a saját lakásomra megyek. A másik kávé jó lesz, miközben a munkahelyem felé tartok és az én étvágyammal tuti, hogy be tudom vágni a sütiket is.

---

Kinyitottam a szememet… és teljesen egyedül voltam. A mellettem lévő hely már hideg volt, tehát vagy kora reggel, vagy még az éjszaka elment.

Hirtelen a sírás kerülgetett. Felhúztam a térdeimet és rájuk hajtottam a fejemet. Ugyan mit is vártam? Lefekszem vele és rögtön megkéri a kezemet?

Szedd össze magad, kislány! - próbáltam magam kikupálni.

Soha nem tettem magammal ilyesmit és nem tetszett, amit most éreztem. Hozzá voltam szokva, hogy a suliban én vagyok a legnépszerűbb lány, még soha nem történt olyan, hogy kihasználtak volna, majd eldobnak. Kihasználnak.  Igen, pontosan ez volt a legjobb szó erre, ezt tette velem Harry, s amint megkapta, amit szeretett volna itt hagyott.

Megalázva éreztem magam, még akkor is, ha tudtam, hogy ezt én okoztam magamnak. Ismét a sírás kerülgetett, ezen oknál fogva elmentem fürödni, hátha a meleg víz megnyugtat annyira, hogy ha még egy kiló sminket magamra kenek, akkor el tudok menni az apámmal való ebédre. Rápillantottam az órára, ami reggel tizenegy órát mutatott, így még volt két órám odaérni. Nagyot óhajtva vettem ki egy nyári, földig érő, vörös ruhát a szekrényemből, majd mentem át a fürdőszobába.

Körülbelül egy órába került, mire elkészültem. Mivel Harry igen csúnya dolgokat művelt a nyakammal - emlékeztetve engem erre a szörnyű-szörnyű hibára -, így úgy döntöttem kiengedve hagyom a hajamat, elrejtve szégyenem nyomait. Amennyiben apa megtudja, tuti, hogy kinyíratja a srácot, én meg mehetek egy bentlakásos lány suliba, hogy utána bezárhasson egy zárdába. Azért a biztonság kedvéért egy vastag nyakláncot is feltettem.

Mikor kiléptem az ajtómon szemben találtam magam a bátyámmal. Ez még soha nem történt meg velem ebben az időpontban, ez okból kikerekedett szemmel meredtem rá. Ráadásul úgy tűnt, ő már jó ideje fenn lehet, hisz futócuccát immár teljesen átizzadta, márpedig két órát szokott edzeni naponta.

- Jó reggelt! - köszönt, miközben a vizét kortyolgatta. - Találkoztam reggel a pasiddal.

- Nem a pasim - motyogtam. - Egyébként el fogunk késni.

- Mennyi időm van kész lenni? - kérdezte, miközben eközben meg is indult a szobája felé.

- Kb. tíz perced - válaszoltam, aztán tárcsáztam is a taxi társaságot, hogy időben kiérjenek.

Jasper mentségére legyen mondva, nyolc perc alatt elkészült. Gyorsan magamhoz vettem a kedvenc Givenchy táskámat, s mehettünk is.

Természetesen az ebédet apám kedvenc éttermében ejtettük meg. Itt külön, névre szóló asztala is volt, amihez nyomban oda is vezetett minket, az egyik franciául csacsogó pincér. Soha nem értettem, hogyha egyszer Amerikában vagyunk, én is és a pincér is itt él, akkor miért nem lehet angolul kommunikálni. Ez is azok közé a felvágós szokások közé tartozott, amiket soha nem fogok megérteni.

Apa késett, mint mindig. Mivel nem volt kedvem Jasperrel csevegni, ezért elővettem a telefonomat és küldtem egy üzenetet Viberen Jas-nek, amiben beszámoltam… nos, a teljes kudarcról.

- Hát, itt vannak a gyerekeim - hallottam meg Apa kellemes baritonját. Ismét kifogástalanul jelent meg, személyre szabott, sötét öltönyt viselt, zöld nyakkendővel, ami kiemelte a szeme színét. Ahogy láttam nemrég járhatott fogorvosnál, hisz mosolya még természetellenesen fehér volt. Mindannyian elvettük az étlapot, - ami természetesen franciául íródott, - mintha nem ismernénk tökéletesen a kínálatukat. Addig egy szót sem szóltunk, amíg meg nem rendeltük az ételünket.

- Nos, volt oka annak, hogy ide hívtalak benneteket - kezdett bele ekkor Apa. Megforgattam a szemeimet. Persze, hogy volt. Soha egy perccel sem töltött velünk több időt, mint amennyi feltétlenül szükséges volt. Talán Jasperrel néha, hogyha éppen nem volt kivel házasságot törnie és épp nem volt munkája, akkor leugrott egy kicsit kosarazni. Ez talán a bátyám huszonegy éve alatt kétszer fordult elő. - Van számotokra egy remek hírem.

Jasperrel egymásra néztünk. Ez nem jelent jót. Mi több, ez valami hihetetlenül rosszul kezdődött.

- Biztosan hallottatok már Miss. Hayes-ről. Ő a Bank of New York alelnöke. Nos, tegnap este megkértem a kezét.

Nem tehettem róla, ennél a szónál kiköptem az éppen a számban lévő gyömbért, egyenesen apám ruhájára. Ő felugrott, ezután mikor konstatálta, hogy nincs nagyobb baj, kért egy törölközőt az egyik pincértől, majd szemrehányó pillantások közepette törölgetni kezdte magát.

Úgy éreztem, sokkot kaptam. Hisz mindössze egy éve váltak el anyával, huszonöt év házasság után. Anya ebbe tuti bele fog rokkanni. Így is nehezen tette túl magát a történteken, nem mertem belegondolni, hogy mi lesz, ha ezt megtudja. Gondolatban feljegyeztem magamnak, hogy amint lehet, küldök egy SMS-t Jas-nek, hogy kerítsen elő mindent erről a nőről. Legalább az a tény, hogy a Bank of NY elnökhelyettese elárulta, hogy nem lehet húsz éves. Végül is ez is valami.

- Jövő hét pénteken tartjuk az eljegyzési partinkat - folytatta Apa, amikor már elég foltmentesnek látta magát. - Remélem, mindketten szabaddá tudjátok tenni magatokat!

- Apa - Jasper úgy tűnt, hamarabb megtalálta a hangját, mint én. - Ti Anyával elváltatok már hivatalosan?

- Ó, már csak apróságok vannak hátra. Ha felvázolom neki a helyzetet, akkor biztos vagyok benne, hogy hamar le tudjuk zavarni.

Majdnem félrenyeltem. Erre azért nem vennék mérget. Anya elég temperamentumos asszony volt ahhoz, hogy ezt ne viselje jól, ezt pont Apa ne tudta volna?

- Hoztok kísérőt? - váltott témát, csakhogy én személy szerint csődörből vödörbe estem ezzel. - Jasper, jól gondolom, hogy te Samanthát hozod?

Jasper bólintott. Pár éve kezdett el randizni Sammel, aki egy igazi UES-i kiskirálylány volt. Az egészben az volt a vicces, hogy soha nem voltak komoly érzéseik egymás iránt, sőt, ezt az egész kapcsolatosdit elég lazán vették, s még így is nagy esély volt rá, hogy egynéhány év múlva összeházasodnak és továbbra is fűvel-fával csalják egymást.

- És veled mi újság, Zara? - fordítottam felém Apa a fejét. - Jársz most valakivel? Mert ha nem, az egyik befektetési partneremnek a fia, azt mondják, rendkívül jóképű.

Felfordult a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy ismét egy beképzelt, elkényeztetett idiótával kell töltenem az estémet, ráadásul pont azon az estélyen, amire egyébként sincs kedvem elmenni. Kösz, de ezt kihagyom.

- Igazából van valakim - vágtam rá magabiztosan.

- Valóban? - vonta fel Apa a szemöldökét és Jasper is megzavarodva nézett rám. - Ismerem?

- Nem hinném… Ő nem a mi köreinkben mozog.

- Megtudhatom a fiatalember nevét?

- Harry.

---

Kialvatlan és rosszkedvű voltam egész nap, ami nem volt épp rendben, ha belevesszük azt is, hogy holnap gyönyörűnek kell lennem a válogató miatt.

Egész nap nem hagytam el a lakást, mi több a telefonokra sem válaszoltam. Akartam egy napot végre, amikor nem kell senkivel beszélnem, csakis a gondolatimmal lehetek elfoglalva. Épp a Könyvtolvaj című filmet raktam be a lejátszóba, hogy valami lekössön.

Persze vissza-visszatértem fejben a tegnap estéhez. Már nem tudtam azt bemesélni magamnak, hogy Harry nem érdekel, mint férfi, hisz az éjszaka érzett igen erős érzéseim bebizonyították, hogy ha nem is tudatosan, de igenis vonzódom hozzá. Ez amolyan belehabarodás volt, hisz konkrétan nem tudtam róla semmit, azon a kevesen kívül, amit nagy nehezen elárult magáról.

Úgy döntöttem, jobb lesz, hogyha kerülöm őt addig, amíg heves reakcióim vele kapcsolatban el nem múlnak. Ez nem is volt annyira nehéz, hisz papírvékonyak voltak a falak, pontosan hallottam, hogy mikor jön meg vagy megy el éppen. Azon kívül pedig szintem a nap huszonnégy órájában dolgozott, tehát ez nem lesz akkora művészet.

A telefonom ismét csöngött, én nem voltam hajlandó feltápászkodni, így bekapcsolt az üzenetrögzítő.

Josephine vedd fel a telefont! - hasított bele a szoba csendjébe Kim hangja - Lenne egy munka a számodra egy kávézóban, de most ide kéne tolnod a fenekedet! Kell emlékeztesselek, hogy lassan esedékes lesz az első lakbéred? Van fél órád, hogy ideérj!

Nagyot sóhajtottam. Tényleg kellett a pénz, ezért felkaptam a dohányzó asztalon fekvő tollat és papír hiányában a kezemre írtam a rögzítőre diktált címet, azután a fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy eltűntessem az ujjnyi vastag karikákat a szemem alól és persze átöltözni sem lenne hátrány.

Büszke voltam magamra, mert sikerült benne maradnom a fél órában, igaz a kávézó alig kétsaroknyira volt a lakásomtól. Julie, aki mint megtudtam üzletvezetőként dolgozott itt, nagyon kedves volt, az interjú remekül ment. Sőt, még az is kiderült, hogy a tulajdonos Kim anyukájának nagyon jó barátja, emiatt hamar bejutottam. Ha más napon történik mindez, valószínűleg nagyon lelkes lettem volna, hiszen ez azt jelentette, hogy képes leszek magamat eltartani, nem szorulok többet Kim pénzügyi segítségére.

Most azonban nem volt kedvem ünnepelni, ezáltal inkább leráztam barátnőmet, aki felajánlotta, hogy üljünk be valahova egy italra. Inkább hazafelé vettem az irányt, ám ahogy beléptem a lépcsőházba, máris olyan emberrel kerültem szembe, akivel nagyon nem akartam.

- Hello! - köszönt kissé sután Harry. Iszonyatos kínos volt az egész szituáció, amennyiben nem éreztem volna rettentő gyerekesnek, fogtam volna és felrohantam volna a lépcsőn.

- Szia! - válaszoltam hát, majd megkerülve őt, szép lassan kezdtem el szedegetni a lépcsősorokat. Hallottam hátam mögött lépteit, ellenben nem vártam be, ahogy felértem már mentem is be az ajtón. Ennyit arról, hogy könnyű lesz elkerülni…