8. rész - Barát és barátnő

Sziasztok!

Megjöttem a következő résszel. Mint látjátok kikerült a trailer, a szereplők menüpont is bővült, szóval ha szeretnétek lessetek be oda is. Holnap írnám a következő részt, szóval ma estig van esélyetek szavazni a szemszögekről - köszönöm annak a kilenc embernek, aki eddig megtette. Mint említettek nekem nagyjából mindegy, ami nektek jobban tetszik arra kattintsatok :)

Ölellek titeket:

Raquel

˛/Zara/

Harry hirtelen bukkant fel egy-egy pezsgővel a kezében. Egészen jól mutatott velünk, láttam, hogy többen is megbámulják. Nos, igen, valóban rendkívül jóképű volt. Amikor megérkezett elém, úriember módjára felém nyújtotta az egyik poharat, amit én egy hálás mosoly kíséretében el is vettem tőle.

- Most meg foglak csókolni - közölte olyan nemes egyszerűséggel, mintha azt jelentette volna ki, hogy ma napos időnk van. Nem tétlenkedett sokáig, mire egyáltalán eljuthattak volna agyamig a szavai, ő már lehajolt, s ajkaival az enyémekre tapadt.

Becsuktam a szemeimet, majd hagytam, hogy nyelve bejusson a számba. Elmélyítette a csókot, keze a derekamra vándorolt, míg az enyém automatikusan megragadta erős vállát. Nem tudtam mire vélni viselkedését, pusztán annyit tudtam, hogy jól esett ismét az ölelésében lenni, érezni mámorító illatát, valamint elveszni csodálatos csókjában.

Akkor engedett csak el, mikor már mindkettőnk levegője elfogyott, a körülöttünk lévők közül többen is minket bámultak. Éreztem, ahogy a vérem az arcomba szökik kis, piros foltokat létrehozva az orcámon. Hát, legalább nem kell annyi pirosító. Kicsi, rózsaszín ködömből Harry szavai rángattak vissza.

- Ne haragudj, de az apád figyelt - magyarázkodott. Hát, persze, az alkunk. Mondta, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy sikerüljön felhúzni Apát és ezek szerint tartani is akarja magát a megbeszéltekhez. Egy húzásra megittam a kezemben szorongatott italt, viszont most jobban esett volna valami erősebb. Mondjuk abszint. - Nincs kedved sétálni egyet?

Vállat vontam. Nem volt kedvem itt lenni, szóval igazából akár sétálhattam is. Harry megfogta a kezemet - ismét a színjáték részeként -, ezután kisétáltunk a sátorból.

A nap szépen sütött, s azokon a részein a parknak, ahol szabadon kószálhattak az emberek, hatalmas élet volt. Gyerekek játszottak, párok piknikeztek, barátok és barátnők szórakoztak. Ahogy látótávolságon kívül értünk Harry természetesen kihúzta ujjait az enyémek közül és zsebre vágta őket. Szótlanul lépkedtünk, én a környezetünket figyeltem, Harry látszólag a gondolataiba merült.

- Az Apád egy ritka nagy seggfej - szólalt meg végre, amitől kibukott belőlem a nevetés.

- Tudom - válaszoltam. - Már megint mit csinált?

- Le akart fizetni, hogy ne találkozzam veled - ledermedtem. Hogy micsoda?! - Majd, mikor látta, hogy ez nem fog menni, megfenyegetett.

Magam felé fordítottam az arcát. Ezt nem kérhetem tőle. Bármit is mondott neki, az a szemétláda Apám, ismertem már annyira, hogy tudjam, be fogja váltani az ígéretét.

- Mégis mit mondott?

- Azt, hogy előássa a régi szennyesemet. Még Angliából.

Ezt valahogy olyan hangsúllyal mondta, hogy kétségem sem maradt afelől, hogy van mit rejtegetnie. Gondolataiba merülve sétált tovább, úgy tűnt, teljesen elkalandozott. Nekem nehezebb dolgom volt a tíz centis sarkaimmal, ám azért megpróbáltam tartani vele az iramot.

- Harry! - szólítottam meg pár perc csend után. - Nem várom el, hogy...

- Tudom. Nem azért teszem, mert elvárod - hangja csendes volt, szinte komor. - Egyszerűen meg akarom neki mutatni, hogy vannak olyan emberek, akiket nem irányíthat. Szóval készülj fel, mert egy jó darabig elég sokszor fogsz látni.

- Egyáltalán nincs gondom a látványoddal - kuncogtam, azonban meglepetésemre elpirult. Mivel ezt nem tudtam hova tenni, inkább visszatereltem a témát. - Ezek szerint mi most barát és barátnő vagyunk?

- Elméletben. Azért ne várj el tőlem csodákat! - válaszolta, csakhogy a szája sarka megremegett, minthogyha egy mosolyt próbált volna elfojtani.

- Megjegyeztem - én leplezetlenül vigyorogtam, ha őszinte akartam lenni, akkor egyáltalán nem volt ellenemre a dolgok ilyetén alakulása. Sőt… Kifejezetten remekül éreztem magam a társaságában, jóképű volt, ha egy kicsit elengedte magát, akkor egész vicces is.

---

/Harry/

Éreztem a napsugarak melegét az arcomon, ahogy leheveredtem egy szabad helyre a park közepén. Levettem a zakómat és a földre terítettem, hogy Zara le tudjon rá ülni, nehogy összekoszolja a ruháját. Hátradőltem, hunyorognom kellett az erős fény miatt, ellenben annyira jól esett csak ellenni, nem akartam sehova sem mozdulni. Zara mellettem követte a példámat, majd elkezdett nekem különböző fura alakú felhőket mutogatni. Komolyan olyanok voltunk, mint egy átlagos pár, aki csupán eltölti a péntek délutánját a parkban - leszámítva az ehhez az időtöltéshez kissé túl elegáns ruháinkat.

Hihetetlen volt, de tényleg jól éreztem magam ezzel a lánnyal. Nem vette túl komolyan az életet, s tekintve a származását és az anyagi lehetőségeit, valóban elhitte, hogy számára bármi elérhető és ez valószínűleg így is volt. Szuper volt valaki olyannal beszélgetni, aki nem aggódik a holnap miatt, sőt, pozitívan tekint az életre. Elmesélte, hogy mennyire izgatottan várja az utolsó évét a gimiben - ahol természetesen kitűnő tanuló és a szurkolólányok kapitánya -, hogy mennyire szeretne végre egyetemre menni és kikerülni az apja hatása alól. Nos, ezt az előző beszélgetésre gondolva, száz százalékosan meg tudtam érteni.

- Láttam, a Brown-ra akarsz menni - utaltam a kis zászlókra és prospektusokra, amiket a szobájában találtam.

- Igen, öhm, családi hagyomány - ezen a ponton viszont mintha elbizonytalanodott volna - a bátyám is oda jár, apa is, a nagyapánk is.

- Te nem akarsz? - a szemében láttam, hogy nem. Azonban, mint akinek nincs nagyon választása ebben a témában, csakis vállat vont.

- Igazából, remek intézmény, meg persze rengeteg kapcsolatunk van arra, szóval bejutni sem lenne gond.

- Ha jól emlékszem azt mondtad, hogy kitűnő tanuló vagy, New York egyik legmenőbb magániskolájában. Nem hinném, hogy egyes-egyedül a Brown számodra lehetőség. Mit választanál, mondjuk akkor, ha nem lenne a családod?

Kikerekedett szemmel nézett rám, úgy nézett ki ez még fel sem merült benne. Gondolom, kis gyerek korától fogva arra lett nevelve, hogy odamegy, ahova a felmenői, hogy vigye tovább a család nevét, azt is el tudtam képzelni, hogy nem is ő ragasztgatta ki a falra a cuccokat, hanem még kiskorában csinálta neki az Apja. Nem manipulálta a gyereket, ugyan…

- Nem is tudom - motyogta. - Talán a Dartmouth orvosi karára. Persze, állatorvosira, mert ők védtelenek, nem maguktól lesznek betegek, amíg az emberek… óriási hülyeségeket tesznek magukkal...

- Ez jogos… - mosolyogtam. - Tehát Boston?

- Dehogy, most csak elméletben beszélgetünk - nevetett. - bár megnézném Apa fejét, amikor ezt közölném vele.

- Ez a te életed - mutattam rá. - Úgy kell élned, ahogy te akarsz!

- Elméletileg. Lassan vissza kéne mennünk. Ez mégis csak az Apám eljegyzése vagy mi…

Vállat vontam. Nekem személy szerint semmi kedvem nem volt visszamenni, ámde beláttam, hogy Zarának igaza van. Felálltunk, mindketten leporoltuk magunkat, megigazítottam az ingemet, ezután felvettem a zakómat.

- Várj! - érintette meg a karomat Zara, mitől összerezzentem. Felé fordultam, aztán csodálkozva figyeltem, ahogy a nyakamhoz nyúl, kioldja a nyakkendőmet, utána szakavatott kézzel ismét beköti. - Bocsi, de már nagyon zavart.

Automatikusan cselekedtem, bele sem gondoltam, hogy mit teszek, csak megfogtam a kezét. Meglepetten nézett fel rám, eztán elmosolyodott, s ekképpen indultunk vissza a sátor felé.

A nap további részében semmi érdekes nem történt. Hacsak nem vesszük azt annak, hogy hálálta untam magam. Beszélgettem egy befektetési tanácsadóval, aki rá akart venni, hogy a nem létező tőkémet fektessem be valami most felfutó cégbe, merthogy higgyem el, milliárdos leszek hosszú távon. Ezek után egy negyvenes hölgy következett, aki félre nem érthető utalásokat tett arra, hogy bármikor felugorhatok hozzá, bármilyen cél vezéreljen. A végén még egy cetlit is a kezembe csúsztatott, amin egy cím meg egy telefonszám állt. Mondanom sem kell, hogy a papírdarab nagyon gyorsan egy közeli kukában landolt.

Mikor már úgy éreztem, hogy a fejem nem bírja tovább ezt a sok baromságot, úgy döntöttem, hogy megkeresem Zarát. Pechemre épp az apjával és a leendő mostohaanyjával beszélgetett, annak a magas, sötét hajú fiúnak a társaságában, akivel a minap összefutottam a lakásukban, nyilván ő volt a bátyó. Mély lélegzetet vettem, felkészültem a legrosszabbra, ezután odaléptem a lány mellé, kezemet direkt látványosan végigcsúsztatva a derekán. Az apjának és a bátyjának is szinte ugyanabban a pillanatban szűkült össze a tekintete.

- Harry fiam! - köszöntött Mr. Carmichael. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy amikor kettesben voltunk folyamatosan Mr. Styles-nak hívott, azonban ha Zara is jelen volt, rögtön a keresztnevemen szólított. - Milyen kellemes meglepetés. Épp kezdtem hiányolni.

- Gondolom - feleltem nem kevés iróniával. - Bár úgy vélem, azért olyan sok mindenről nem maradhattam le.

Éreztem, hogy a kezem alatt Zara megremeg, ebből azt szűrtem le, hogy egyrészt igazam lehet, másrészt tetszett neki a hozzászólás. Még a nagydarab srác is alig bírt elfojtani magában egy mosolyt. Mr. Carmichael azonban nem volt annyira lenyűgözve, sem leendő neje, aki szemrehányó pillantással illetett.

- Mikor léphetünk le? - súgtam bele Zara fülébe, remélve, hogy ebből leesik neki: kezdek a tűrőképességem határára érni.

- Sajnos, nekünk lassan mennünk kell - Zara fennhangon kijelentett szavai arra engedtek következtetni, hogy érzékeli lassan elfogyó energiáimat. Hálásan megsimogattam.

- Jaj, annyira örülök, hogy eljöttél - ugrott a nő Zara nyakába. - valamint nagyon örülök, hogy megismerhettelek Harry - nekem egy cuppanós puszit tartogatott.

- Részemről a szerencse - nyögtem. Nem szerettem, ha ölelgetnek.

- Hát, viszontlátásra - nyújtott kezet nekem Zara apukája, de eszem ágában sem volt viszonozni a gesztust. Anélkül, hogy akár csak hozzáértem volna a kijárat felé vettem az utamat.

- Na és most hova megyünk? - Zara gyorsan csatlakozott hozzám, meglepetésemre át is ölelte a derekamat. Furcsa volt, egész régi emlékeket idézet fel bennem, ilyet csakis egy lánnyal csináltam. Kissé eltoltam magamtól, mivel érintése olyan érzéseket hozott felszínre, amiket nem szerettem volna előásni, ám hogy ne sértődjön meg, megfogtam a kezét.

- Öhm, szerintem haza megyek, fáradt vagyok, és holnap melózom - feleltem kérdésére, majd leintettem egy taxit. Meglepetésemre rögtön az első megállt, valószínűleg ez Zara érdeme volt, aki rendkívül gyönyörű volt ma.

- Mi lenne, ha átmennék hozzád? - érdeklődött, miközben bemászott a hátsó ülésre és elhelyezkedett. Kissé sokkot kaptam: soha nem engedtem fel lányokat a lakásomba, szerettem magaménak tudni a személyes teremet. Viszont ha belegondolok, már Joe-nál  kivételt tettem, Zarával pedig  mindössze ma délután beszéltük meg, hogy együtt vagyunk.

- Ez egy randi? - reagáltam le, mire kaptam egy csókot.

- Ha jól viselkedsz, akkor még vacsit is csinálok neked - nevetett.

- Öhm, maximum rendelsz, mert nincs tűzhelyem.

---

/Joe/

Utáltam korán kelni. Ez volt az egyetlen dolog, amit nem tudtam elviselni, amitől a falra másztam. Az órára néztem, volt még tíz percem addig, amíg ki kellett nyitnom, ezért elővettem a Vogue-t és belelapoztam. A címlapon három modell mosolygott rám, Joan Smalls, Cara Delevingne és Karlie Kross. Némileg elfogott a féltékenység, annyira lettem volna ezeknek a lányoknak a helyében.

Emlékszem kiskoromban mindig azt játszottam, hogy felöltöztem a legszebb ruhámba, elloptam anyám egyik magas sarkúját és azt képzeltem, hogy én vagyok Claudia Shiffer. A német szupermodell volt az első, akit láttam a TV-ben, elvarázsolt rögtön, azóta szeretnék én is ezzel foglalkozni. Minden részletre emlékszem. Apám kiment a szobából, hogy hozzon magának vizet, amikor leadták azt a Victora's Secret reklámot Claudiával. Elképedve néztem, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szép nő a földön. Csupán egy melltartó és egy bugyi volt rajta, egy ajtó mellett állt. Mielőtt vége lett volna a hirdetésnek, Apa visszajött és rögtön elkapcsolt. Kaptam egy nagy fülest, s kijelentette, ha még egyszer rajtakap, hogy hasonló pornográf felvételeket nézek, akkor bead egy bentlakásos iskolába. Pár nappal később pedig leültettek Anyával és elmagyarázták, hogy azok a nők paráznák és szégyentelenek, biztos lehetek benne, hogy a pokol tüzében fognak elégni.

Igen, tudom, hogy ez bizarrul hangzik, ámde a szüleim a mai napig ilyenek. Egy nagyon szigorú szektának a tagjai, a régi elvek hívei, nem tűrik az ilyesfajta foglalkozásokat. Hát, többek között ez az oka annak, hogy már nem tartom velük a kapcsolatot.

Gondolataimból kopogás rántott vissza a valóságba. Harry volt az, intettem neki, hogy jöjjön vissza, nyitva van az ajtó, ezután fogtam a műanyag poharat és elkezdtem készíteni a reggeli kávéját.

- Szia! - köszöntöttem vidáman, mialatt ő letelepedett az egyik bárszékre. - Mi újság?

- Az a helyzet, hogy ma kettőt kérnék - mutatott a kezemben tartott pohárra. Elfordultam, hogy ne láthassa az arcomra kiülő elégedetlenséget.

- Akkor ezek szerint jól alakulnak a dolgok - próbáltam megtartani az előbbi hangszínemet.

- Azt hiszem, összejöttünk - válaszolta, amitől elkezdett remegni a kanál a kezemben. - Hosszú távon el kéne játszanunk, hogy együtt vagyunk, szóval így egyszerűbb. Mellesleg van a lányban valami különleges… Valami, ami magamra emlékeztet, még az ő korából.

- Nem hinném, hogy sok hasonlóság lenne - jegyeztem meg, miközben elkezdtem a második cappuccinót is. Visszaemlékezve Zara egy beképzelt, elkényeztetett, UES-i királylánynak tűnt, végtelen anyagi forrásokkal, míg Harrynek arra se telt, hogy egy tűzhelyet beszerezzen.

- Több mint hinnéd. Felélesztett bennem valamit. Úgy érzem, meg kell őt védenem attól, hogy olyan dolgok történjelek vele, mint velem.

- Mint például? - nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.

- Mennem kell – hát, persze, hogy mennie kell. Már így is túl sok mindent árultál el magadból, nem igaz, Harry? - később még beszélünk!

Felkapta a kész kávékat, eztán kiment az ajtón, s az irányból tekintve a lakása felé indult. Legszívesebben földhöz vágtam volna valamit. Mi lehet abban a lányban - leszámítva a nagy melleit és a tuti plasztikázott száját -, ami megfoghat egy olyan srácot, mint Harry. El sem tudom képzelni, hogy miről beszélgethetnek.

Ha azt hittem volna, hogy ennél rosszabb napom nem lehet, akkor tévedtem. Tizenegy óra körül ugyanis megláttam egy belépő lányt. Hosszú, sötét haj, telt ajkak, álomszép ruha - tuti valami menő designer alkotása - a magas sarkújáért, pedig akár öltem is volna. Nagyot nyeltem, mégis mit kereshet ez a csaj itt?

- Szia! - köszönt mosolyogva. - Te biztos Joe vagy. Harry mondta, hogy jöjjek ide kávéért, azt állította isteni, és hogy a társaság is kiváló.

- Oh, ezt köszönöm! - morogtam, később elkezdtem készíteni számára a rendelt Café Latté-ét.

- Ti barátok vagytok vagy ilyesmi? - volt valami a hangsúlyában, ami nem tetszett. Ugye, nem azért jött ide, hogy megjelölje a területét?

- Ja, valami olyasmi - feleltem.

- Szoktatok szexelni? - olyan hirtelen fordultam visszafelé, hogy beleroppant a nyakam.

- Parancsolsz?

- Nem para, csak érdeklődöm - rakta le az itallapot, ami mögé eddig elbújt.

- Semmi közöd hozzá - sziszegtem.

- Oké, ahogy gondolod - mosolya természetellenes volt. - ahhoz viszont lesz közöm, hogyha innentől csináljátok. És hidd el nekem, hogy nem akarsz engem ellenségednek.

Ezzel, mint aki jól végezte dolgát - mellesleg a kávéját itt hagyva - kilibbent az ajtón.