Technikai gondok

Sziasztok!
Tudom, hogy eltűntem mostanában, de sajnos jelenleg nagyon kevés szabadidőm van. Ezen a héten terveztem, hogy bepótolom a lemaradásaimat, azonban - természetesen a legjobbkor - a számítógép mondta be az unalmast. Próbálok tablettről írni, de ez messze nem nevezhető hatékonynak, tehát a türelmeteket kérem!
ölellek titeket és kellemes őszi szünetet!
Raquel

14. rész - Érzelmek viharában

Sziasztok!
Ne haragudjatok, amiért most rakom fel a részt, de semmi szabadidőm nem volt hét közben. Innentől nem ígérem mikor kerülnek fel a részek, amikor sikerül őket megírnom és lebétáztatnom, utána rögtön felteszem, azonban állandó munkám lett így ez nagyon kevés mozgásteret enged. Remélem ettől függetlenül még velem maradtok!
Ölel titeket:
Raquel

A fejem szét akart robbanni. A belém nevelt illem azt diktálta, hogy menjek Joe után és beszéljek vele. Azonban fogalmam sem volt, mi a francot mondhatnék én erre? Hogyan szerethetsz valakit, akit ennyire kevéssé ismersz? Úgy értem, szinte semmit nem tudott rólam, ha tudta volna, milyen ember vagyok valójában, akkor nyilván nem vonzódna most hozzám.

Ugyanis, a mostani érzései nem lehettek többek egyszerű testi vonzalomnál, ezt tudtam jól. Annyit megtanultam már a nőkről, hogy nagyon könnyen keverik össze a szex iránti vágyukat az igazi érzelmekkel.

Behunytam a szemeimet, ám a fejfájásom egy olyan szintet kezdett súrolni, ami már elviselhetetlen volt. Immáron a látásom is elhomályosult, csaknem vonszolnom kellett magamat a gyógyszeres fiókig. Rögtön két tablettát vettem be, majd lerogytam a fotelembe.

Csend volt. A legnagyobb csend, amit valaha halottam New Yorkban. Kintről sem hallatszott semmi zaj, csak az ideje már szemerkélő eső halk morajlása. A lakásban csend volt és béke, minden nyugodt. Vagy legalábbis úgy tűnt. Eltűnődtem, mit is csinálhat most Joe pár méterre tőlem. Arra jutottam, hogy valószínűleg nem akarom tudni, nyilván a pokolra kíván engem.

Ebben a pillanatban azt kívántam, bárcsak viszonyozni tudnám az érzéseit. De én nem voltam az a srác, akit ő megérdemelt. Ő nem volt az a fajta lány, aki el tudta viselni az én érzelmi hullámvasutamat, s nem tudtam megadni azt a törődést, amire vágyott. Nem lett volna jó ötlet belevágni ebbe. Viszont fogalmam sem volt arról, hogy ezt hogyan is magyarázzam el neki.

Zara… Nem hívtam fel, pedig annyira szívesen beszéltem volna vele. Valahogy… nem is tudom, nyugtatólag hatott rám. Ambiciózus volt, még sem komplikálta túl a dolgokat, a pillanatnak élt. Bár én is képes lennék így állni a dolgokhoz!

Éppen sikerült volna elbóbiskolnom, mikor hangos dörömbölés hallottam. Nem mozdultam, abban reménykedtem, hogy egyszer csak magától abbahagyja.

- Harry, kérlek, nyisd ki! - Zara. Mégis mit kereshet itt?

Nagy nehezen felkászálódtam, úgy éreztem, ólmos súlyok nehezednek rám, de a sors nem szerette volna, hogyha ma alszom. Szó szerint csoszogtam az ajtóig, mint egy öregapó. Komolyan nagyon régen voltam ennyire kimerült.

Amint feltártam az ajtót rögtön kiszökött a szememből az álmosság. Zara iszonyatosan pocsékul festett, szemei háromszorosára dagadtak és vérvörösek voltak a sírástól, a sminkje csúnya, fekete pacákat ejtett az arcán. Remegett, s hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a hidegtől vagy az idegességtől.

- Jézusom, Zara minden... - mielőtt még feltehettem volna a kérdést, közelebb lépett hozzám és megcsókolt. Őszintén meglepett a reakciója, nem hittem volna, hogy ilyen állapotban smárolni akar, inkább úgy nézett ki, mint akire ráfér egy jó alapos beszélgetést.

Ezzel szemben elborított a szenvedélyével. Heves volt és egy kicsit rámenős. Tipikus Zara. Átkaroltam a derekát végigcsúsztatva a kezemet az oldalán. Ő felemelte a kezét és a hajamba túrta, mire enyhén elmosolyodtam. Imádtam, mikor ezt csinálta.

Ki tudja meddig ácsorogtunk volna ott, hogyha nem csapódik be mellettünk az ajtó. Konkrétan mellettünk. Ijedten kaptam fel a fejemet, s néztem az ajtó irányába, de mégis pontosan tudtam, hogy mi is történt.

---

A düh és a csalódottság hullámokban tört rám. Éreztem, hogy lábaim felmondják a szolgálatot és a földre rogyok. Tökéletesen tisztában voltam a szituációval, amibe keveredtem.

Annyira megalázottnak éreztem magam és a legrosszabb az egészben az volt, hogy saját magamnak köszönhettem. Annyira azt akartam, hogy szeressen engem, ennek dacára… Ő Zarát választotta. Legszívesebben üvöltöttem volna, ugyanakkor egy hang se jött ki a torkomon, csupán könnyeim csorogtak végig az arcomon.

Mikor kiejtettem a szavakat a számon, már akkor tudtam, hogy nagy hiba volt. Hiszen... Harry sohasem mutatta egy fikarcnyi jelét sem annak, hogy tetszenék neki, még abban sem igazán voltam biztos, hogy kedvel. Talán túlságosan is rámenős voltam, habár igazából ebben nem volt túl sok tapasztalatom.

Nemrégiben említettem, hogy nem járhattam közösségbe, ezáltal nagyon barátom sem volt. Amikor nagyobb lettem használhattam egyedül, felügyelet nélkül a számítógépet - amelyen természetesen millió egy szűrő volt - nehogy a globalizáció és a kapitalista világ beszippantson engem is. Ekkor kezdtem el chatelni és hamar megismerkedtem Kimmel. Kim bevállalás és nagyszájú volt, hamar kiterveltük együtt, hogy hogyan fogok megszökni, és ahogy telt múlt az idő a szándék elhatározás lett, amit pedig a tettek követtek.

Soha sem volt közöm férfihoz. Illetve, ez nem teljesen igaz, Anyámék egyszer megengedték, hogy elmenjek moziba egy fiúval a gyülekezetből. Orvosnak készült, kitűnő tanuló volt és egy jómódú igazhitű család tagja, ezért nem is lehetett kifogásuk ellene. Hát, nekem volt…

Így mikor idekerültem és találkoztam Harryvel, rengeteg olyan dologgal szembesültem, amivel nem volt tapasztalatom, fogalmam sem volt, mihez kellene kezdenem. Egyre fontosabb és fontosabb lett számomra és aggódtam érte, ennek ellenére ezek szerint ezt nem a legjobb módon fejeztem ki.

Nem bírtam megmozdulni, a könnyeim nem akartak elapadni, pedig a düh kezdett kiszállni belőlem. Az egyetlen dolog, amit éreztem az pont ez érzelem hiánya. A mellkasomban óriási üresség vette át a helyét, szemhéjaim leragadtak.

- Hé, mi a baj? - Zayn lépett ki a nappaliból. Nehezen emeltem fel rá a tekintetem, megszólalni azonban nem volt energiám, következőképp kizárólag megráztam a fejemet. Odalépett hozzám és meglepetésemre felemelt. Nem segítettem neki, meg sem mozdultam, ellenben ez nem volt számára akadály, a mellkasára volt és én éreztem testének melegét. Becsuktam a szememet, majd éreztem, ahogy himbálózom léptei nyomán. Kis idő múlva éreztem, ahogy letesz valami puhára, feltételezem az ágyamra, később távolodó léptek szűrődtek felém.

- Ne – nyöszörögtem. -, kérlek, ne hagyj egyedül!

Kinyitottam a szemeimet és a tétován álldogáló Zaynre néztem. Úgy tűnt, kérésem a meglepetés erejével hatott rá, fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Utolsó erőmmel elmosolyodtam.

- Maradj itt velem! - ütöttem meg a mellettem lévő helyet, mire vállat vont. Ismét a gondolataimba merültem, mindazonáltal jól esett, hogy éreztem valaki van mellettem.

---

A szex jó volt. Kis időre elterelte a figyelmemet, jóllehet nem elég sokáig. Újból arra kellett eszmélnem, hogy kibaszott nagy bajban vagyok.

A napom finoman szólva sem úgy alakult, ahogy terveztem. Először is: Apa rajtakapott Harryvel a koleszszobámban. Ezek után nagyon csúnyán összevesztünk a kocsiban, aminek folyamán a fejéhez vágtam, hogy nem megyek a Brown-ra. El se tudjátok képzelni, hogy hogyan reagált. Konkrétan kirakott az autópálya szélére, közölve, hogy gyaloglás közben lesz elég időm gondolkodni.

Nos, valóban ezt tettem. Mikor elértem a legközelebbi benzinkútig, arra is rá kellett döbbennem, hogy letiltotta - gondolom telefonon keresztül - az összes hitelkártyámat. A pénz, ami nálam volt, épphogy elegendő volt a vonatköltségre, egy rendkívül barátságos srác, pedig elvitt a pályaudvarra, miközben folyamatosan próbált tapizni.

Szóval nem alakult túl fényesen a délelőttöm. Mindezek után hazamentem, gondoltam, legalább Anya mellém áll ebben az őrületben, hisz végtére is, nem azt mondtam, hogy nem megyek egyetemre, hanem azt, hogy egy másikra jelentkezem. Azonban, ha komolyan azt hittem, megértő szavakra találhatok, hát nagyot tévedtem.

Az Édesanyám ugyanis Apa mellé állt. Nem tudom miért, vajon mivel zsarolta meg, ámde kikötötték: vagy visszatérek a számomra kijelölt ösvényre, vagy fel is út le is út. Most komolyan volt ember, akinek ennél is hipokratikusabb szülei voltak?!

Nem értettem a reakciójukat. Ott volt Jasper, aki pontosan azt tette, amit mondtak neki, már kicsi kora óta. Nem voltak saját ambíciói, ennek következtében belenyugodott Apáéba. Át fogja venni a vállalatot Apa után stb. Miért volt akkora baj, hogyha én a saját álmaimat akartam megvalósítani?

Persze, én is tudtam, hogy abban a világban, amiben Anyáék élnek nem igazán kedvelik a kreatív embereket. Ott az a fontos, hogy vigyük tovább a család nevét, üzletét, hagyományait és becsületét. Nincs egyéniség, egyes-egyedül partik, csillogás és munka. Elvárás továbbá egy hasonlóan felső tízezerhez tartozó férfi, illetve nő megtalálása, akivel hozzánk hasonlóan tökéletes utódokat nemzünk. Körülbelül ennyi volt az életük. Azonban én tuti nem veszek ebben részt.

Így, fogtam magam és eljöttem. Összeszedtem pár táskámat, noha főleg ruhákat hoztam el. Mind designerek voltak, ezért ha eladnám őket, hozzá tudnék jutni egy kis pénzhez. Rövid távon elég, ezzel szemben kell valami terv. Egy terv, amit még elkezdeni sem tudtam.

Felmásztam az ablakpárkányra és a még mindig zuhogó esőt néztem. Mellettem nem sokkal Harry szuszogott gyakorlatilag az egész ágyat elfoglalva. Tudtam, nem lóghattam sokáig a nyakán, hiszen nem voltam szerelmes belé, ahogy ő sem belém, ráadásul nem tűnt egy olyan srácnak, aki nagyon osztozkodna a cuccain. Tehát a lehető leggyorsabban le kell innen lépnem.

Megborzongtam, ahogy a hideg ablak a bőrömhöz ért. Bármilyen furcsán is hangzik, szabadnak éreztem magam. Olyan volt, mintha egy mázsás súly került volna le a szívemről. Mosolyogtam, végül becsuktam a szememet, összegömbölyödtem és az álmok útjára léptem.