8. rész - Barát és barátnő

Sziasztok!

Megjöttem a következő résszel. Mint látjátok kikerült a trailer, a szereplők menüpont is bővült, szóval ha szeretnétek lessetek be oda is. Holnap írnám a következő részt, szóval ma estig van esélyetek szavazni a szemszögekről - köszönöm annak a kilenc embernek, aki eddig megtette. Mint említettek nekem nagyjából mindegy, ami nektek jobban tetszik arra kattintsatok :)

Ölellek titeket:

Raquel

˛/Zara/

Harry hirtelen bukkant fel egy-egy pezsgővel a kezében. Egészen jól mutatott velünk, láttam, hogy többen is megbámulják. Nos, igen, valóban rendkívül jóképű volt. Amikor megérkezett elém, úriember módjára felém nyújtotta az egyik poharat, amit én egy hálás mosoly kíséretében el is vettem tőle.

- Most meg foglak csókolni - közölte olyan nemes egyszerűséggel, mintha azt jelentette volna ki, hogy ma napos időnk van. Nem tétlenkedett sokáig, mire egyáltalán eljuthattak volna agyamig a szavai, ő már lehajolt, s ajkaival az enyémekre tapadt.

Becsuktam a szemeimet, majd hagytam, hogy nyelve bejusson a számba. Elmélyítette a csókot, keze a derekamra vándorolt, míg az enyém automatikusan megragadta erős vállát. Nem tudtam mire vélni viselkedését, pusztán annyit tudtam, hogy jól esett ismét az ölelésében lenni, érezni mámorító illatát, valamint elveszni csodálatos csókjában.

Akkor engedett csak el, mikor már mindkettőnk levegője elfogyott, a körülöttünk lévők közül többen is minket bámultak. Éreztem, ahogy a vérem az arcomba szökik kis, piros foltokat létrehozva az orcámon. Hát, legalább nem kell annyi pirosító. Kicsi, rózsaszín ködömből Harry szavai rángattak vissza.

- Ne haragudj, de az apád figyelt - magyarázkodott. Hát, persze, az alkunk. Mondta, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy sikerüljön felhúzni Apát és ezek szerint tartani is akarja magát a megbeszéltekhez. Egy húzásra megittam a kezemben szorongatott italt, viszont most jobban esett volna valami erősebb. Mondjuk abszint. - Nincs kedved sétálni egyet?

Vállat vontam. Nem volt kedvem itt lenni, szóval igazából akár sétálhattam is. Harry megfogta a kezemet - ismét a színjáték részeként -, ezután kisétáltunk a sátorból.

A nap szépen sütött, s azokon a részein a parknak, ahol szabadon kószálhattak az emberek, hatalmas élet volt. Gyerekek játszottak, párok piknikeztek, barátok és barátnők szórakoztak. Ahogy látótávolságon kívül értünk Harry természetesen kihúzta ujjait az enyémek közül és zsebre vágta őket. Szótlanul lépkedtünk, én a környezetünket figyeltem, Harry látszólag a gondolataiba merült.

- Az Apád egy ritka nagy seggfej - szólalt meg végre, amitől kibukott belőlem a nevetés.

- Tudom - válaszoltam. - Már megint mit csinált?

- Le akart fizetni, hogy ne találkozzam veled - ledermedtem. Hogy micsoda?! - Majd, mikor látta, hogy ez nem fog menni, megfenyegetett.

Magam felé fordítottam az arcát. Ezt nem kérhetem tőle. Bármit is mondott neki, az a szemétláda Apám, ismertem már annyira, hogy tudjam, be fogja váltani az ígéretét.

- Mégis mit mondott?

- Azt, hogy előássa a régi szennyesemet. Még Angliából.

Ezt valahogy olyan hangsúllyal mondta, hogy kétségem sem maradt afelől, hogy van mit rejtegetnie. Gondolataiba merülve sétált tovább, úgy tűnt, teljesen elkalandozott. Nekem nehezebb dolgom volt a tíz centis sarkaimmal, ám azért megpróbáltam tartani vele az iramot.

- Harry! - szólítottam meg pár perc csend után. - Nem várom el, hogy...

- Tudom. Nem azért teszem, mert elvárod - hangja csendes volt, szinte komor. - Egyszerűen meg akarom neki mutatni, hogy vannak olyan emberek, akiket nem irányíthat. Szóval készülj fel, mert egy jó darabig elég sokszor fogsz látni.

- Egyáltalán nincs gondom a látványoddal - kuncogtam, azonban meglepetésemre elpirult. Mivel ezt nem tudtam hova tenni, inkább visszatereltem a témát. - Ezek szerint mi most barát és barátnő vagyunk?

- Elméletben. Azért ne várj el tőlem csodákat! - válaszolta, csakhogy a szája sarka megremegett, minthogyha egy mosolyt próbált volna elfojtani.

- Megjegyeztem - én leplezetlenül vigyorogtam, ha őszinte akartam lenni, akkor egyáltalán nem volt ellenemre a dolgok ilyetén alakulása. Sőt… Kifejezetten remekül éreztem magam a társaságában, jóképű volt, ha egy kicsit elengedte magát, akkor egész vicces is.

---

/Harry/

Éreztem a napsugarak melegét az arcomon, ahogy leheveredtem egy szabad helyre a park közepén. Levettem a zakómat és a földre terítettem, hogy Zara le tudjon rá ülni, nehogy összekoszolja a ruháját. Hátradőltem, hunyorognom kellett az erős fény miatt, ellenben annyira jól esett csak ellenni, nem akartam sehova sem mozdulni. Zara mellettem követte a példámat, majd elkezdett nekem különböző fura alakú felhőket mutogatni. Komolyan olyanok voltunk, mint egy átlagos pár, aki csupán eltölti a péntek délutánját a parkban - leszámítva az ehhez az időtöltéshez kissé túl elegáns ruháinkat.

Hihetetlen volt, de tényleg jól éreztem magam ezzel a lánnyal. Nem vette túl komolyan az életet, s tekintve a származását és az anyagi lehetőségeit, valóban elhitte, hogy számára bármi elérhető és ez valószínűleg így is volt. Szuper volt valaki olyannal beszélgetni, aki nem aggódik a holnap miatt, sőt, pozitívan tekint az életre. Elmesélte, hogy mennyire izgatottan várja az utolsó évét a gimiben - ahol természetesen kitűnő tanuló és a szurkolólányok kapitánya -, hogy mennyire szeretne végre egyetemre menni és kikerülni az apja hatása alól. Nos, ezt az előző beszélgetésre gondolva, száz százalékosan meg tudtam érteni.

- Láttam, a Brown-ra akarsz menni - utaltam a kis zászlókra és prospektusokra, amiket a szobájában találtam.

- Igen, öhm, családi hagyomány - ezen a ponton viszont mintha elbizonytalanodott volna - a bátyám is oda jár, apa is, a nagyapánk is.

- Te nem akarsz? - a szemében láttam, hogy nem. Azonban, mint akinek nincs nagyon választása ebben a témában, csakis vállat vont.

- Igazából, remek intézmény, meg persze rengeteg kapcsolatunk van arra, szóval bejutni sem lenne gond.

- Ha jól emlékszem azt mondtad, hogy kitűnő tanuló vagy, New York egyik legmenőbb magániskolájában. Nem hinném, hogy egyes-egyedül a Brown számodra lehetőség. Mit választanál, mondjuk akkor, ha nem lenne a családod?

Kikerekedett szemmel nézett rám, úgy nézett ki ez még fel sem merült benne. Gondolom, kis gyerek korától fogva arra lett nevelve, hogy odamegy, ahova a felmenői, hogy vigye tovább a család nevét, azt is el tudtam képzelni, hogy nem is ő ragasztgatta ki a falra a cuccokat, hanem még kiskorában csinálta neki az Apja. Nem manipulálta a gyereket, ugyan…

- Nem is tudom - motyogta. - Talán a Dartmouth orvosi karára. Persze, állatorvosira, mert ők védtelenek, nem maguktól lesznek betegek, amíg az emberek… óriási hülyeségeket tesznek magukkal...

- Ez jogos… - mosolyogtam. - Tehát Boston?

- Dehogy, most csak elméletben beszélgetünk - nevetett. - bár megnézném Apa fejét, amikor ezt közölném vele.

- Ez a te életed - mutattam rá. - Úgy kell élned, ahogy te akarsz!

- Elméletileg. Lassan vissza kéne mennünk. Ez mégis csak az Apám eljegyzése vagy mi…

Vállat vontam. Nekem személy szerint semmi kedvem nem volt visszamenni, ámde beláttam, hogy Zarának igaza van. Felálltunk, mindketten leporoltuk magunkat, megigazítottam az ingemet, ezután felvettem a zakómat.

- Várj! - érintette meg a karomat Zara, mitől összerezzentem. Felé fordultam, aztán csodálkozva figyeltem, ahogy a nyakamhoz nyúl, kioldja a nyakkendőmet, utána szakavatott kézzel ismét beköti. - Bocsi, de már nagyon zavart.

Automatikusan cselekedtem, bele sem gondoltam, hogy mit teszek, csak megfogtam a kezét. Meglepetten nézett fel rám, eztán elmosolyodott, s ekképpen indultunk vissza a sátor felé.

A nap további részében semmi érdekes nem történt. Hacsak nem vesszük azt annak, hogy hálálta untam magam. Beszélgettem egy befektetési tanácsadóval, aki rá akart venni, hogy a nem létező tőkémet fektessem be valami most felfutó cégbe, merthogy higgyem el, milliárdos leszek hosszú távon. Ezek után egy negyvenes hölgy következett, aki félre nem érthető utalásokat tett arra, hogy bármikor felugorhatok hozzá, bármilyen cél vezéreljen. A végén még egy cetlit is a kezembe csúsztatott, amin egy cím meg egy telefonszám állt. Mondanom sem kell, hogy a papírdarab nagyon gyorsan egy közeli kukában landolt.

Mikor már úgy éreztem, hogy a fejem nem bírja tovább ezt a sok baromságot, úgy döntöttem, hogy megkeresem Zarát. Pechemre épp az apjával és a leendő mostohaanyjával beszélgetett, annak a magas, sötét hajú fiúnak a társaságában, akivel a minap összefutottam a lakásukban, nyilván ő volt a bátyó. Mély lélegzetet vettem, felkészültem a legrosszabbra, ezután odaléptem a lány mellé, kezemet direkt látványosan végigcsúsztatva a derekán. Az apjának és a bátyjának is szinte ugyanabban a pillanatban szűkült össze a tekintete.

- Harry fiam! - köszöntött Mr. Carmichael. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy amikor kettesben voltunk folyamatosan Mr. Styles-nak hívott, azonban ha Zara is jelen volt, rögtön a keresztnevemen szólított. - Milyen kellemes meglepetés. Épp kezdtem hiányolni.

- Gondolom - feleltem nem kevés iróniával. - Bár úgy vélem, azért olyan sok mindenről nem maradhattam le.

Éreztem, hogy a kezem alatt Zara megremeg, ebből azt szűrtem le, hogy egyrészt igazam lehet, másrészt tetszett neki a hozzászólás. Még a nagydarab srác is alig bírt elfojtani magában egy mosolyt. Mr. Carmichael azonban nem volt annyira lenyűgözve, sem leendő neje, aki szemrehányó pillantással illetett.

- Mikor léphetünk le? - súgtam bele Zara fülébe, remélve, hogy ebből leesik neki: kezdek a tűrőképességem határára érni.

- Sajnos, nekünk lassan mennünk kell - Zara fennhangon kijelentett szavai arra engedtek következtetni, hogy érzékeli lassan elfogyó energiáimat. Hálásan megsimogattam.

- Jaj, annyira örülök, hogy eljöttél - ugrott a nő Zara nyakába. - valamint nagyon örülök, hogy megismerhettelek Harry - nekem egy cuppanós puszit tartogatott.

- Részemről a szerencse - nyögtem. Nem szerettem, ha ölelgetnek.

- Hát, viszontlátásra - nyújtott kezet nekem Zara apukája, de eszem ágában sem volt viszonozni a gesztust. Anélkül, hogy akár csak hozzáértem volna a kijárat felé vettem az utamat.

- Na és most hova megyünk? - Zara gyorsan csatlakozott hozzám, meglepetésemre át is ölelte a derekamat. Furcsa volt, egész régi emlékeket idézet fel bennem, ilyet csakis egy lánnyal csináltam. Kissé eltoltam magamtól, mivel érintése olyan érzéseket hozott felszínre, amiket nem szerettem volna előásni, ám hogy ne sértődjön meg, megfogtam a kezét.

- Öhm, szerintem haza megyek, fáradt vagyok, és holnap melózom - feleltem kérdésére, majd leintettem egy taxit. Meglepetésemre rögtön az első megállt, valószínűleg ez Zara érdeme volt, aki rendkívül gyönyörű volt ma.

- Mi lenne, ha átmennék hozzád? - érdeklődött, miközben bemászott a hátsó ülésre és elhelyezkedett. Kissé sokkot kaptam: soha nem engedtem fel lányokat a lakásomba, szerettem magaménak tudni a személyes teremet. Viszont ha belegondolok, már Joe-nál  kivételt tettem, Zarával pedig  mindössze ma délután beszéltük meg, hogy együtt vagyunk.

- Ez egy randi? - reagáltam le, mire kaptam egy csókot.

- Ha jól viselkedsz, akkor még vacsit is csinálok neked - nevetett.

- Öhm, maximum rendelsz, mert nincs tűzhelyem.

---

/Joe/

Utáltam korán kelni. Ez volt az egyetlen dolog, amit nem tudtam elviselni, amitől a falra másztam. Az órára néztem, volt még tíz percem addig, amíg ki kellett nyitnom, ezért elővettem a Vogue-t és belelapoztam. A címlapon három modell mosolygott rám, Joan Smalls, Cara Delevingne és Karlie Kross. Némileg elfogott a féltékenység, annyira lettem volna ezeknek a lányoknak a helyében.

Emlékszem kiskoromban mindig azt játszottam, hogy felöltöztem a legszebb ruhámba, elloptam anyám egyik magas sarkúját és azt képzeltem, hogy én vagyok Claudia Shiffer. A német szupermodell volt az első, akit láttam a TV-ben, elvarázsolt rögtön, azóta szeretnék én is ezzel foglalkozni. Minden részletre emlékszem. Apám kiment a szobából, hogy hozzon magának vizet, amikor leadták azt a Victora's Secret reklámot Claudiával. Elképedve néztem, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szép nő a földön. Csupán egy melltartó és egy bugyi volt rajta, egy ajtó mellett állt. Mielőtt vége lett volna a hirdetésnek, Apa visszajött és rögtön elkapcsolt. Kaptam egy nagy fülest, s kijelentette, ha még egyszer rajtakap, hogy hasonló pornográf felvételeket nézek, akkor bead egy bentlakásos iskolába. Pár nappal később pedig leültettek Anyával és elmagyarázták, hogy azok a nők paráznák és szégyentelenek, biztos lehetek benne, hogy a pokol tüzében fognak elégni.

Igen, tudom, hogy ez bizarrul hangzik, ámde a szüleim a mai napig ilyenek. Egy nagyon szigorú szektának a tagjai, a régi elvek hívei, nem tűrik az ilyesfajta foglalkozásokat. Hát, többek között ez az oka annak, hogy már nem tartom velük a kapcsolatot.

Gondolataimból kopogás rántott vissza a valóságba. Harry volt az, intettem neki, hogy jöjjön vissza, nyitva van az ajtó, ezután fogtam a műanyag poharat és elkezdtem készíteni a reggeli kávéját.

- Szia! - köszöntöttem vidáman, mialatt ő letelepedett az egyik bárszékre. - Mi újság?

- Az a helyzet, hogy ma kettőt kérnék - mutatott a kezemben tartott pohárra. Elfordultam, hogy ne láthassa az arcomra kiülő elégedetlenséget.

- Akkor ezek szerint jól alakulnak a dolgok - próbáltam megtartani az előbbi hangszínemet.

- Azt hiszem, összejöttünk - válaszolta, amitől elkezdett remegni a kanál a kezemben. - Hosszú távon el kéne játszanunk, hogy együtt vagyunk, szóval így egyszerűbb. Mellesleg van a lányban valami különleges… Valami, ami magamra emlékeztet, még az ő korából.

- Nem hinném, hogy sok hasonlóság lenne - jegyeztem meg, miközben elkezdtem a második cappuccinót is. Visszaemlékezve Zara egy beképzelt, elkényeztetett, UES-i királylánynak tűnt, végtelen anyagi forrásokkal, míg Harrynek arra se telt, hogy egy tűzhelyet beszerezzen.

- Több mint hinnéd. Felélesztett bennem valamit. Úgy érzem, meg kell őt védenem attól, hogy olyan dolgok történjelek vele, mint velem.

- Mint például? - nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.

- Mennem kell – hát, persze, hogy mennie kell. Már így is túl sok mindent árultál el magadból, nem igaz, Harry? - később még beszélünk!

Felkapta a kész kávékat, eztán kiment az ajtón, s az irányból tekintve a lakása felé indult. Legszívesebben földhöz vágtam volna valamit. Mi lehet abban a lányban - leszámítva a nagy melleit és a tuti plasztikázott száját -, ami megfoghat egy olyan srácot, mint Harry. El sem tudom képzelni, hogy miről beszélgethetnek.

Ha azt hittem volna, hogy ennél rosszabb napom nem lehet, akkor tévedtem. Tizenegy óra körül ugyanis megláttam egy belépő lányt. Hosszú, sötét haj, telt ajkak, álomszép ruha - tuti valami menő designer alkotása - a magas sarkújáért, pedig akár öltem is volna. Nagyot nyeltem, mégis mit kereshet ez a csaj itt?

- Szia! - köszönt mosolyogva. - Te biztos Joe vagy. Harry mondta, hogy jöjjek ide kávéért, azt állította isteni, és hogy a társaság is kiváló.

- Oh, ezt köszönöm! - morogtam, később elkezdtem készíteni számára a rendelt Café Latté-ét.

- Ti barátok vagytok vagy ilyesmi? - volt valami a hangsúlyában, ami nem tetszett. Ugye, nem azért jött ide, hogy megjelölje a területét?

- Ja, valami olyasmi - feleltem.

- Szoktatok szexelni? - olyan hirtelen fordultam visszafelé, hogy beleroppant a nyakam.

- Parancsolsz?

- Nem para, csak érdeklődöm - rakta le az itallapot, ami mögé eddig elbújt.

- Semmi közöd hozzá - sziszegtem.

- Oké, ahogy gondolod - mosolya természetellenes volt. - ahhoz viszont lesz közöm, hogyha innentől csináljátok. És hidd el nekem, hogy nem akarsz engem ellenségednek.

Ezzel, mint aki jól végezte dolgát - mellesleg a kávéját itt hagyva - kilibbent az ajtón.

Kérdés

Sziasztok!

Nos, többen akadtak el azon, hogy egy részt három szemszögből írok. Talán nem kell mondanom, hogy ez nem azért van, mert nem tudnék egy személyről többet, egyszerűen így találtam ki. Szóval, döntsétek el ti. A tizenkettedik részig megvan előre a történet, szóval addig így marad - nem szeretnék feleslegesen melózni, arról nem beszélve, hogy TimiDreams is lebétázta már őket, szóval neki is nem kevés energiája van benne - de ha úgy érzitek, akkor a továbbiakat már máshogyan írom meg. Hétvégéig lehet szavazni, hajrá :)

Ölel titeket:

Raquel

Trailer

Sziasztok!
Megérkezett az előzetes a sztorihoz, nekem nagyon tetszik, hatalmas köszönet érte Roxana White-nak!

7. rész - Show time!

Sziasztok!

Nos, először is hagy kezdjem a pozitívumokkal. 9!!! feliratkozó :) Nagyon örültem neki, mikor újra net közelbe jutottam :)

A másik változás, hogy kibővült a szereplők menüpont, ha valakit érdekel, hogyan is képzeltem el a többieket, nyugodtan lessen be oda is. Ezen kívül megrendeltem a trailert és a könyvborítót is két nagyon tehetséges bloggerinától, amit kész lesznek vele azok is felkerülnek :)

Viszont, szomorú vagyok, mert nem kaptam írásos visszajelzést az előző két részhez :( Ne tegyétek ezt velem! Persze, a pipákért továbbra is nagyon hálás vagyok! Na, ki gondolja úgy, hogy megörvendeztet egy kommenttel? :P

Nem is húzom tovább az időtöket, kellemes olvasást!

Ölel titeket:

Raquel

 Harry matracán üldögéltem. Ne értsetek félre, semmi olyan nem történt, pusztán más ülőalkalmatosság nem volt a lakásban, egy ütött - kopott fotelen kívül, amiben Harry foglalt helyet. Ő most épp a konyhaszerűségben állt és kaját rendelt, mert mikor benéztem a hűtőjébe három üveg sörön kívül mindössze egy penészes sajtot találtam.

Elmélázva néztem a hátsó falat elfoglaló vásznat, melyen egy alak kezdett kirajzolódni. Úgy láttam, mintha egy női test lenne, azonban minthogyha felfedeztem volna körülötte egy angyalszárnyat is. Persze, lehet, hogy csupáncsak beképzeltem, hisz az egész kissé elvont volt és egyáltalán nem vidám, inkább szomorúnak mondanám. Legalábbis rám ezt a hatást tette. Harry összes képe olyan… búskomor volt. Annyira szívesen megtudtam volna, mi érte őt, amitől ennyire magányos és zárkózott lett, csakhogy tapasztaltból tudtam, hogy úgyse fog válaszolni a kérdéseimre.

- Miről szól? - kérdeztem rá, mikor visszatért kezében két üveg sörrel, melyek közül az egyiket nekem nyújtotta át. Meglepve nézett rám, majd a félkész alkotásra. Mintha nem lett volna vele megelégedve - legalábbis azt hiszem, a mimikájából ítélve.

- A megtévesztésről - mormogta, összehúzott szemekkel vizsgálgatva a festményt.

- Mesélj róla! - kérleltem, mert úgy gondoltam, így talán közelebb kerülhetek a gondolataihoz.

- Nincs mit mondani - válaszolta, miközben megrántotta a vállát. - , csak egy kiállításra mázoltam.

- Olyan, mintha egy angyal lenne - erősködtem, ezzel kényszerítve, hogy eláruljon valamit. Rám szegezte zöld szemeit, láttam egy kicsit összezavarodott. Végül leült a helyére és belekortyolt a sörébe.

- Ez benne a megtévesztés - közölte elmélázva. -,  valóban olyan, mintha angyal lenne. Gyönyörű, de látod a szárnyait? Fekete, mint a…

- Mint a halál angyalának - fejeztem be helyette a mondatot, mikor megláttam, hogy mire utalt. Felálltam és a falhoz sétáltam. Megláttam, amit eddig nem vettem észre, az angyalszárnyon lógó picinyke alakokat, akik nyilván a megsemmisülés áldozatává váltak. Összeszorult a szívem, majdnem elsírtam magam. Azonban észrevettem, hogy az alaknak még nincs arca. - Direkt van így?

- Nem - rázta meg a fejét. -, csupán még nem találtam ki, hogy milyen legyen.

Bólintottam. Ez a srác, olyan… elgondolkodtató volt. Volt benne valami, ami vonzott, pedig tényleg nem volt az esetem. Mégis úgy éreztem, hogy vele is olyan borzalmas dolgok történtek, mint velem. Ha nem borzalmasabbak. Az emberek nem rajzolják le a halál angyalát, hacsak nem sérültek. Nagyon sérültek.

- Mesélhetek neked valamit? - hallottam meg hirtelen megcsendülő hangját, s meglepetten fordultam hátra. Nem hittem volna, hogy valaha ez a mondat el fogja hagyni a száját.

- Persze, mi a baj? - ismét letelepedtem a matracra. Egyik lábamat magam alá húztam és érdeklődve néztem rá. Láttam, hogy viaskodik magával, nyilván nem volt hozzászokva, hogy meséljen. Lassan nyitotta ki a száját, ámde a kezdeti tétovázás után egyre gördülékenyebben ömlöttek belőle a szavak. Elmesélte, hogy mi volt Zarával - azzal a sötét hajú lánnyal, akivel a múltkor láttam. Nem tehettem róla, viszont a féltékenység öklömnyi nagyságúra húzta össze a gyomromat. Azonban megpróbáltam tovább figyelni. Harry elmesélte, hogy megígérte, hogy elmegy a lány apjának az eljegyzési partijára, mivel a csaj idegesíteni akarja az apját, ellenben egyre inkább elbizonytalanodik, hogy ez jó ötlet-e.

- Mikor lesz a parti? - kérdeztem, amikor befejezte mondanivalóját.

- Holnap.

- Váó! Nem akarsz menni?

- Őszintén? Ki akarna elmenni egy olyan buliba, ahol senkit sem ismer, ráadásul azért van ott, hogy kirobbantson egy veszekedést? Mindezt egy családi rendezvényen. Nekem semmit sem ártottak azok az emberek, nem akarom elszúrni nekik ezt a fontos napot.

- Viszont valamiért megígérted, hogy ott leszel - mutattam rá.

- Igen, mert pontosan tudom, milyen az, amikor elszámolni valód van a szüleiddel - arcán árnyék suhant át. Ebből is levontam a következtetést, ezzel szemben mivel láttam, hogy fájó témát érintettünk, nem kezdtem el kérdezősködni.

- Szerintem menj el, ha már megígérted, de próbáld a legkevesebb vizet zavarni, hogy ne legyen botrányt - próbáltam egy diplomatikus tanácsot adni. Harry kedvesen rám mosolygott, amitől a szívem hevesebben kezdett el verni. Nem volt jó ötlet átjönni, hisz most csak még inkább törődtem vele, azonban ez egy egyirányú érzés volt.

---

Sík ideg voltam. Azt mondtam Harrynek, hogy tizenegyre legyen itt értem, csakhogy késett. Én már teljes harci díszben álltam, az újonnan megvetetett, fekete kezeslábasomban, arany karkötővel meg  fülbevalóval valamint egy Manolo magas sarkú társaságában. Mivel nem volt kedvem sokat bíbelődni, ezért hajamat egyszerű lófarokba kötöttem és éppen minimális sminket dobtam fel.

- Csodálatosan festesz - csapta össze a kezeit Anya, aki éppen most lépett ki a hálószobából. Elegáns, bézs színű kiskosztümöt viselt, gyémánt fülbevalóval, így rögtön levágtam, hogy nem tervezi itthon maradni.

- Te is jössz? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra. Ez a buli jobb lesz, mint gondoltam.

- Dehogy, még is mire gondolsz? - kuncogott. - Az egyik befektetővel találkozom.

- Randid lesz? - esett le az állam.

- Nem, üzleti ebéd - felelte szemrehányóan, ám szavainak ellentmondott, hogy kritikusan vizsgálgatta magát a tükörben.

- Aha - mondtam hihetetlenkedve, viszont mielőtt tovább faggathattam volna, kopogtattak az ajtón.

- Ez Harry lesz - motyogtam.

Az ajtóhoz rohantam, de útközben felkaptam a táskámat, hogy azonnal indulhassunk is. Harry már így is elég nagy szívességet tett nekem, nem akartam még azzal is tetézni, hogy bájcsevegnie kell az Anyámmal. Feltéptem az ajtót, a meglepetéstől mégis földbe gyökerezett a lában.

Harry állt az ajtóban, csakhogy… abszolút nem hasonlított önmagára. Jól szabott - talán méretre készített - öltönyben volt, éjszínű lakkcipőben, hófehér ingben. Haját ízlésesen fésülte és zselézte be. Ha most láttam volna életemben először azt mondtam volna, hogy ő ugyancsak egy elkényeztetett aranyifjú.

- Váó! - nyögtem ki végül. - Honnan van ez a szerkó?

- Öhm, ez az enyém. Igaz elég régen nem viseltem - vont vállat, mintha teljesen természetes lenne, hogy ilyen cuccai vannak. Én viszont láttam hol melózik, tuti nem fizettek neki annyit, hogy ilyen dolgokra fussa belőle.

- Jöjjön be, fiatalember! - fuvolázta Anya a nappaliból. Harry kikerült engem és a hang felé vette az irányt. Mivel immár nem tudtam megakadályozni, hogy bemutatkozzon, hát, becsuktam az ajtót.

- Harry Styles vagyok. Ön pedig bizonyára Zara nővére - a szememet forgattam. Ennél elcsépeltebb szöveget nem is tudott volna mondani, úgy nézett ki azonban, hogy Anyának bejött, mert elpirult, eztán zavartan kacarászni kezdett.

- Jaj, ne mondjon már butaságokat! - legyintett. Komolyan lehetne ennél klisébb ez a szituáció? - Tehát Ön lenne Zara partnere.

- Valóban.

- Elárulná, mivel is foglalkozik?

- Képzőművész vagyok - na, jó, azért túlzás a tetkókészítést művészetnek nevezni, már nem azért.

- Tényleg? Láthatjuk valahol a műveit? - Anya szemmel láthatóan fellelkesült.

- Jövő héten mutatják be egy művemet a St. Johann galériában - hogy mi van?!

- Nekünk mennünk kell - vágtam gyorsan elébe Anya válaszának. Az ujjánál fogva kezdtem el rángatni Harryt az ajtó felé.

- Rendben, legyen szép napotok! - intett Anya.

- Önnek is! - mosolygott szívdöglesztően Harry. Mikor kiértünk a lakásból, rögtön megütöttem. - Most mi van? - értetlenkedett.

- Te azért vagy itt, hogy megbotránkoztasd az embereket, nem azért, hogy te legyél az év úriembere!

- Tudom mi a szerepem - válaszolta flegmán.

- Komolyan? - néztem végig rajta célzásként.

- Azt hittem, az apád agyát akarod felhúzni, nem Anyádét - vonta fel a szemöldökét. - Majd őt kiakasztom!

Vállat vontam. Remélem, igazat beszél, mert egyelőre messze nem azt hozta, amit elvártam volna tőle. Még csak a tetoválásai sem látszottak ki…

---

Ismét egy nagyzolós, fényűző parti. Amikor beértem Zarával az oldalamon, mindkettőnknek az első dolgunk az volt, hogy felmarkoljunk egy pohár pezsgőt, majd egy hajtásra kiittuk. Utáltam a pezsgőt. 

- Vigyázz a… - kezdett bele Zara, azonban én sem voltam kezdő ebben.

- A rákkal - fejeztem be, mire csodálkozva nézett rám.

- Te előző életedben escort srác voltál? 

-  Ez igazán bájos volt - húztam el a számat, ezután felmértem a környezetemet. A Central Parkban voltunk egy hatalmas sátor alatt. A nők méregdrága ruhákat viseltek, legtöbbjük már legalább egy fél tucat plasztikai műtéten túl volt, ezáltal leginkább egy tüskés sünhöz hasonlítottak, mint vonzó nőkhöz. Soha nem értettem, hogy ez miért jó nekik. 

Egy vékony, fehér mini ruhában tündöklő nő rohant felénk széttárt karokkal. Feltételeztem, hogy ő csakis Zara leendő mostohaanyja lehet. Be kell, lássam, az apjának igazán remek ízlése volt, a hölgy valóban lenyűgözően szép volt. Viszont Zara egy pillantással emlékeztetett a dolgomra, szóval felvérteztem magam. A nap további részében nekem mindenkivel bunkóznom kellett. Ez nem volt nehéz tekintve, hogy utáltam ezt a felfuvalkodott, nagyképű társaságot és mindent, amit képviseltek.

- Zara, drágám! - ért oda hozzánk. Mindkettőnkre egy ezer wattos mosolyt villantott. Háta mögött, szinte a semmiből bukkant elő egy öregedő férfi, aki rendkívül jólöltözött volt. Nem lehetett más, egyes-egyedül Zara édesapja. Show time!

- Kislányom! - nyomott puszit az említett arcára - A fiatalember pedig bizonyára Harry.

Határozott kézfogása volt, sőt, egy kicsit jobban meg is szorította a kezemet, mint az indokolt lett volna. Tehát már most megmutatja, hogy ki az úr a háznál. Remek!

- Harry, hagyjuk a hölgyeket a divatról beszélni - kedélyeskedett. - Mi meg hozzunk nekik egy italt, biztos megszomjaztak ebben a melegben.

- Rendben - egyeztem bele.

Elindultunk a sátor másik része felé. Gondoltam, hogy mi fog következni, s nem is tévedtem. Ahogy kiértünk a lányok hallásteréből, rögtön nekikezdett.

- Tehát, Mr. Styles! Be kell, valljak valamit: utána néztem az életének. Két éve vándorolt be Angliából. Rendkívül gyorsan kapott zöldkártyát ezután állampolgárságot. Jelenleg három állása is van és egy kis stúdiót bérel Brooklynban. 

- Most le akar nyűgözni a jól informáltságával? - kérdeztem gúnyosan.

- Ugyan, dehogy. Azonban be kell látnia, hogy maga nem azaz ember, akit a lányom mellett akarok látni. Én azonban üzletember vagyok. Szóval kössünk üzletet!

- Üzletet? - visszhangoztam összeszűkölő szemekkel.

- Azt. Teljesen biztos vagyok abban, hogy maga rendkívül értelmes fiatalember. Én adok magának egy jól fizető állást a cégemnél. Biztosítok egy olyan fizetést, amivel kikerül a szegénynegyedből. Cserébe maga békén hagyja a lányomat.

- Most csupán szórakozik velem?! - hitetlenkedtem. - Le akar fizetni?

- Ne ekként tekintsen rá! Ez annyira közhelyesen hangzik. Ez inkább egy remek lehetőség.

- És ha elutasítom?

- Nos, akkor rendkívül szomorú leszek. Arról nem beszélve, hogy van valami, ami szöget ütött a fejemben.

- Félek megkérdezni, hogy mi az… - minden egyes másodperccel nőtt bennem a késztetés, hogy behúzzak ennek a féregnek.

- Tudja, kérdezősködtem egy picit. Remek kapcsolataim vannak az Egyesült Királyságban is. Viszont maga ott, mintha nem is létezett volna. Nekem pedig az a tapasztalatom, hogy aki ennyire eltünteti maga után a nyomokat, az takargat is valamit. Gondolom, nem szeretné, hogyha kiderülne a szennyese.

Felkaptam a pultról két pezsgőt, végezetül afelé az ember felé fordultam, aki megtestesítette a szememben az emberiség szemetét.

- Ne haragudjon, de Zara már vár - fordítottam neki hátat, csakhogy az utolsó pillanatban még visszafordultam. - És ha érdekli: hosszú távra tervezem a kapcsolatunkat.

- Hibát követ el, Mr. Styles - közölte az Apja, mire én megvontam a vállam.

- Nem hinném.

6. rész - Befuccsolt tervek

Sziasztok!

Ici-picikét szomorú voltam, mert az előző résznél nem hagytatok nekem kommentet, ráadásul pipák sem nagyon érkeztek. Mindenesettre nem csüggedek, inkább reménykedek, hogy most más lesz a helyzet :) Rengeteg ihletem van ehhez a bloghoz, de nem fogom elhanyagolni a többit se,nézzetek be oda is bátran!

Kellemes olvasást és tudjátok kommentelni, pipálni ér!

Ölel titeket:

Raquel

Igazam volt. Anya nemhogy nem fogadta jól a híreket, szó szerint kiborult. Értsd: hisztériás roham, amiben a keze ügyébe kerülő tárgyakat a falhoz vagy a padlóhoz vágta. Még az is kiderült, hogy az új  „anyukám”  ugyan valóban nem húszéves - de majdnem. Harminckettő, szóval majdnem húsz évvel fiatalabb anyánál. Meg tudom érteni, hogy ez nem tett jót a lelkivilágának.

Most épp a kanapén gubbasztottam. Szó szerint. Anya kényszerített minket, hogy töltsünk együtt egy családi estét, amihez senkinek nem volt kedve, ám mivel elvette a slusszkulcsainkat és a pénztárcánkat nem volt túl sok választásunk. Nekem alapból nem volt jó kedvem a harrys incidens óta, amire még rá jött egy lapáttal apám eljegyzése. Ja, már említettem, hogy a csaj elvileg engem akar koszorúslánynak? Sőt, holnap el kell mennem vele vásárolni, hogy „nézzünk valami rucit az eljegyzési partira”. Anya szerint nem válaszolhatom azt, hogy köszi, de maradok az online vásárlásnál. Viszont megvetethetem így apával azt az Yves Saint Lauren kezeslábast, amit kinéztem magamnak. Legyen nekem is valami hasznom ebből az egészből, nem igaz?

- Te jössz, Zara! - kiáltotta Anya tetetett jókedvvel. Én megfogtam a dobókockát, dobtam, majd a béna monopoly bábumat az adott mezőre vittem.

- Azaz enyém, fizess - szembesített Jasper, mire vállat vontam és odadobtam neki a játékpénzt. Szerencsére alig valami papírdarab volt előttem. Őszintén, mióta elkezdtük a játékot azon voltam, hogy kiessek.

Ismét gondolataimba merültem volna, ha ebben a pillanatban meg nem szólal a telefonom. Rögtön felugrottam, mire anyám szemrehányóan nézett rám, én meg azért fohászkodtam, hogy vészhelyzet legyen, és végre leléphessek ebből a földi pokolból. A kijelzőn Jasmine száma villogott, ami nem ért hihetetlen meglepetésként.

- Szia, mi a baj? - mondtam az utolsó szót annyira kihangsúlyozva, hogy megértessem vele, hogy muszáj kimentenie.

- Semmi - ááá, néha olyan nehéz a felfogása. - Csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved elugrani valahova.

- Jaj, te szegény - beszéltem jó hangosan. - Az biztos szörnyű lehet. Persze, átmegyek. Nem, Anya biztos nem haragszik meg érte.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, de azt hiszem, nálunk találkozunk - felelte.

- Tíz perc múlva ott vagyok, csáó - forgattam a szemem, aztán letettem.

Úgy mentem vissza, mintha nagyon fájni, hogy itt kell hagynom őket. Jasper szemrehányóan nézett rám, rögtön tudhatta, éppen menekülök, s nem tetszett neki, hogy itt kell maradnia Anyával kettecskén.

- Mi a baja Jasmine-nek? - kérdezte meg, nem kicsi iróniával a hangjában.

- Összevesztek a szülei és kéne neki egy kis segítség, mert a húgai megijedtek - vetettem be a végső fegyvert. Tudtam, hogy erre Anya nem mondd nemet.

- Jaj, Istenem - tette rögtön tökéletesen manikűrözött kezét a szívére. - Persze, drágám, ez tényleg vészhelyzet. Mondd meg Jasmine-nek és a húgainak, hogy ide bármikor jöhetnek.

Jasper olyan csúnyán nézett, ahogyan tudod, miközben én felkaptam a földről a táskámat, Anya odaadta a pénztárcámat, ezután kilibbentem az ajtón. Nem telt bele tíz perc és már legjobb barátnőmék előterében voltam, ahol a portás szívélyesen köszönt és kinyitotta nekem az ajtót.

Jasmine-ék lakása nem sokban hasonlított a miénkre. Míg az modern volt és letisztult, addig az övék túlzsúfolt és konzervatív, bár ugyanúgy hatalmas, természetesen a Central Park mellett, az pedig magától értetődő volt, hogy a legfelső emeleten. Gyorsan bevettük magunkat Jamine részére, ami egy nappali szerűségből, egy hálóból és egy fürdőből állt. Jas szőke haját most kontyba kötötte, valamint csupán egy szürke leggingszet és egy kinyúlt, fehér toppot viselt.

- Ebben akarsz elmenni? - érdeklődtem, mikor ledobtam magamat az egyik karosszékbe.

- Nem - felelte, aztán rögtön nyitotta is a szekrényét -, de mivel össze-vissza hablatyoltál a telefonba, nem tudtam megbeszélni veled, hogy hova megyünk, így nem is tudtam felkészülni.

- Beszélnem kell Harryvel - vallottam be. Rengeteget gondolkodtam azon a helyzeten, amibe hoztam magam. Gyakorlatilag nem ismertem olyan fiút, akit Apa ne látott volna már, tehát az nem játszott, hogy valakit megkérek, hogy játssza el a pasimat. Jas ugyan felvetette, hogy vegyek rá egy ösztöndíjast a suliból, azonban ránézve a facebook profiljukra, azok közül egyiken sem akadna ki, maximum jót röhögne rajtuk. Nem épp ez volt a célom.

- De hát - fordult meg olyan lendülettel Jas, mintha tornádó söpört volna végig a szobán -, az a szemét lefeküdt veled, majd az éj leple alatt lelépett!

- Pont ezért tudok hatni a lelkiismeretére - sóhajtottam nagyot. -, legalábbis remélem.

Itt most az volt a kérdés, hogy le tudom-e győzni a büszkeségemet, azért, hogy piszkáljam az Apámat. Nehéz volt lenyelni azt, hogy miután Harry kihasznált, még nekem kellett neki könyörögnöm, csakhogy…  Apa nagyobb ellenségem volt, mint Harry, többet bántott, sokkal nagyobb mennyiségű elszámolni valóm volt vele,  szóval le kellett nyelnem a kisebb rosszat.

- Akkor valami gettó szerkót veszek fel - Jas szerencsére nem akadékoskodott tovább, amiért hálás voltam, nem próbált lebeszélni, lehet, hogy túl hamar legyűrte volna az ellenállásomat.

- Van neked olyanod? - kuncogtam.

- Nekem mindenem van - húzogatta fel a szemöldökét, a kétértelmű mondaton pedig mindketten nevetésben törtünk ki.

---

Ismét egy hosszú eseménytelen éjszaka, ami alatt mások poharait és szemetét szedhetem össze. Sokszor gondolkodom el azon, hogy biztos szükségem van-e erre, de aztán ismét feltámad a lelkiismeretem és felkelek és  eljövök dolgozni.

Az összes munkahelyem közül ettől viszolyogtam a legjobban. Igaz a bár tele volt szép lányokkal, de nem vonzott bennük az, hogy egytől egyig azért jöttek ide, mert le akartak részegedni. Ez általában sikerült is nekik, majd valamelyik szintén ittas szemétláda kihasználva a helyzetüket, jobb esetben hazavitte őket és ott dugtak, rossz esetben bezárkóztak az egyik mosdóba, ahonnan nekem kellett kivernem őket záráskor.

Persze, nem leszek álszent, nem egyszer fordult elő, hogy én voltam az a szemétláda, aki lefektette őket. Viszont én legalább láttam, hogy mennyire el van cseszve ez az egész, míg az itt lévő emberek kilencven százaléka nem.

Éppen a hármas asztalhoz próbáltam átjutni az izzadt testek között, mikor hirtelen felfedeztem egy ismerős arcot a tömegben. Illetve egészen pontosan kettőt, ellenben a második kevésbé hozott lázba. Sötét haj, szinte világító zöld szemek, bomba alak: Zara.

Hatalmasat nyeltem, miközben ő felém tartott. Intettem, hogy menjünk ki, nem szerettem volna, ha az egész hely előtt rendez jelenetet. A friss levegő jót tett lassan zúgó fejemnek is, ami mindig megfájdult ettől a hangos zenétől.

Szembefordultam a lánnyal, aki elég feldúltnak tűnt. Nem volt mérges, inkább szomorú, ami kifejezetten meglepett. Ahhoz voltam szokva, hogy ilyenkor elmondanak mindennek, közben minden kezük ügyébe kerülő tárgyat a fejemhez vágnak. Zara azonban nem tűnt látszott úgy, mintha ezt szeretné tenni,  annál jobban az volt a benyomásom, hogy viaskodik magával. Húsos alsó ajkát beharapta, kerülte velem a szemkontaktust, mindinkább a földet fixírozta. Mivel láttam, hogy nincs sok esélyem arra, hogy elkezdjem beszélni, gondoltam finoman megpróbálom elindítani a társalgást.

- Zara, öhm, minden rendben?

Úgy kapta fel a fejét, mintha csakis akkor tűnt volna fel neki, hogy én úgyszintén ott vagyok. Kicsit vádlón nézett rám, utána kinyitotta a száját, ámde kis hezitálás után ismét becsukta.

- Nem tudom, hogy kezdjek bele - nyögte ki végül. -, ezért csak gyorsan túl leszek rajta: el kell velem jönnöd egy eljegyzési buliba.

- Tessék? - ez volt a legértelmesebb, amit ki tudtam nyögni. Nagyon sok mindenre igen, de erre nem számítottam.

- Apámnak lesz és… A lényeg az, hogy szeretném, ha eljönnél velem és eljátszanánk, hogy együtt vagyunk.

- Állj, Zara, figyelj, sajnálom, hogyha felérthető voltam…

- Mégis mivel? - csattant fel. - Azzal, hogy egy szó nélkül leléptél? Szerintem nagyon is egyértelmű voltál. Most mondtam, hogy eljátszani… Úgy tűnik, nem voltál túl jó angolból.

Oké, ez fájt. Igenis jó voltam angolból.

- Zara, ne fogom eljátszani a pasidat - szögeztem le. - Egyrészt, mert nem akarom, hogy kinyírjanak a férfi hozzátartozóid, másrészt, mert semmi közöm nincs hozzád.

-  Vagyis kizárólag akkor van hozzám közöd, mikor a farkadat kell használni? - kezd bepipulni.

- Nem ellenkeztél, sőt, ha jól emlékszem a te ötleted volt.

Nem is vettem észre, hogy a tenyere lendült, egyedül az erős ütést éreztem az arcomon. Habár nem volt előttem tükör, biztos voltam benne, hogy nyoma maradt. Vádlón néztem rá.

- Ez meg mi volt? - kérdeztem, miközben egyre dühösebb lettem.

- Te egy nagyobb mocsadék állat vagy, mint hittem - üvöltötte bele a képembe. - Szükségem van erre nem érted?

Jobb kezével idegesen beletúrt hosszú hajába, majd elfordult tőlem és az ajtó felé vette az irányt. Tudtam, hogy nagyon meg fogom ezt még bánni, ámde valahogy felébresztette bennem a bűntudatot, ezért utána mentem és megfogtam a karját. Amikor visszafordult felém, azt hittem, hogy ismételten meg fog csapni, de végül csak rám nézett azokkal a zöld szemeivel.

- Rendben, elmegyek - sóhajtottam. - viszont, ez mindössze egy egyszeri alkalom. Utána soha többet nem látlak.

- Nekem megfelel - nyújtotta ki a kezét, melyet nem túl lelkesen, de megráztam.

---

Hajnali ötkor csörgött az órám. Alig bírtam kinyitni a szememet, azonban tudtam, hogy nem késhetek el már rögtön az első napomon. Nagy nehezen feltápászkodtam és a fürdő felé vettem az irányt. Vicces volt, ahogy a szomszéd szobából átszűrődött Harry horkolása, ezek szerint ma a tetováló szalonba megy. Na, jó, ez már tényleg szánalmas… Komolyan a falon keresztül kémkedek utána?

Miután lezuhanyoztam, egy feszes, világos farmert vettem fel, amelynek egy hatalmas szakadás volt a jobb szárán. Szerettem, mert kényelmes volt és remekül mutatott benne a fenekem. Hozzá egy mintás, egyik vállamat szabadon hagyó felsőt kaptam fel, majd a legkényelmesebb cipőmet, hisz tudtam, hogy egész nap kávékat gyártok és asztalokat törölgetek, ahhoz pedig nem kéne felvenni magas sarkút. Bár nem hittem benne, hogy túlzottan elbűvölőnek kéne lennem, azért egy alap sminket feldobtam, végső simításként pedig felkötöttem  a hajamat.

Mivel a kávézó rettentő közel volt, úgy döntöttem, sétálok egyet. Egyébként is hamarabb lettem kész, mint ahogy számítottam rá, ezáltal lassan lépkedtem, miközben elgyönyörködtem abban, ahogy a felkelő nap megvilágította a körülöttem lévő házak ablakait. Habár nem ez volt New York legszebb vagy legelőkelőbb negyede, azért a környékről csak úgy sütött a történelem, az elmúlt század építészeti remekei tetszelegtek az utcákon.

Mikor megérkeztem a keresett ajtó elé, gyorsan előkaptam a kulcsot, elfordítottam a zárban, majd beléptem. Rendkívül barátságos kis vendéglátó ipari egység volt, kis asztalkákkal, eldugott sarkokkal, pont ideális egy romantikus találka megejtéséhez.

Kicipeltem a táblát, ezután Julie útmutatása szerint felírogattam rá a napi kínálatot és az akciókat. Mikor ezzel végeztem, kiengedtem a kerthelyiségben a napernyőt, később letöröltem és leterítettem a kinti asztalokat. Ezután büszkén konstatáltam, hogy készen állok életem első nyitására.

Épp, hogy elforgattam a táblát, mikor a kis csengettyű az ajtó felett jelezte, hogy megjött az első kuncsaftom. Mosolyogva fordultam meg, ámde aztán gyorsan le is hervadt az arcomról, amikor észrevettem, hogy ki érkezett meg.

Harry homlokráncolva vizsgálgatott engem, valószínűleg legalább meg volt lepve, amiért itt talált, mint én, hogy ő itt ácsorog. Megköszörültem a torkomat és a lehető legbarátságosabban szólaltam meg.

- Khm, mit adhatok?

- Én szeretnék… Szeretnék egy cappuccinot - nyögte, majd beletúrt a hajába. Megfigyeltem, hogy mindig ezt teszi, ha zavarban érzi magát, ahogyan a tejet öntöttem ki önkéntelenül is elmosolyodtam.

- És… hogy vagy? - próbált társalgást kezdeményezni. Nagyot nyeltem, nehéz volt válaszolni erre a látszólag könnyű kérdésére is.

- Én jól - válaszoltam nagy nehezen, miközben arra vártam, hogy végre lefőjön a kávé, csakhogy elmenjen. - Te?

- Jól, jól - motyogta. Na, jó, ez már több mint kínos. Odanyújtottam felé a kávéját, mire ő megfordult és a kijárat felé iramodott. Azonban mielőtt kilépett volna, visszanézett. - Joe, nincs kedved este csinálni valamit? Szigorúan, mint barátok?

Kérdése villámcsapásként ért. Agyam kétségbeesetten kiabálta, hogy nem, hiszen kerülnöm kell őt, mire azonban ez a parancs eljutott volna a számig, már hallottam, ahogy ezt válaszolom:

- Nagyon szívesen.

5. rész - Cserben hagyva

Sziasztok!

Nagyon örültem a múltkori sok kommentnek, ne hagyjatok fel ezzel a remek szokásotokkal! Itt is lennék a követkető résszel, remélem tetszeni fog nektek! 

Ölel titeket:

Raquel

Teljesen ismeretlen helyen ébredtem. Be kell vallanom, hogy amikor az éjszaka beestünk nem nagyon néztem körül. Most viszont felfogtam, hogy egy hatalmas hálószobában fekszem - szerintem csak ez az egy szoba nagyobb volt, mint az én egész lakásom - egy óriási fehér baldachinnal körülvett ágyban. Ha a környezetemet nem is, a mellettem szuszogó lányt legalább felismertem. Még így is gyönyörű volt, bár arcán csíkokat hagyott az megtekeredett párna, haja kócos volt előző esti tevékenységünktől, szája pedig enyhén nyitva volt. Felültem és kezembe temettem az arcom.

Nem lett volna szabad ezt tennem. Tudtam, hogy tegnap megbántottam Joe-t, habár semmi köze nem volt ehhez az egészhez, kezdtünk összebarátkozni, és hogyha minimálisan is, de közelebb került hozzám, mint egy jó ideje bárki. Utoljára Angliában voltak barátaim, azonban amikor szükségem volt rájuk, mindannyian eltűntek. Iszonyatosan fájt akkor a hiányuk, nem akartam, hogy ismét ezt érezzem, ezért nem engedek közel senkit magamhoz. Ellenben Joe teljesen más eset volt. A szemtelen, nyomulós szomszédomat tényleg megkedveltem és nem akartam, hogy egy erkölcstelen kis suhancnak gondoljon, aki minden lányt megdug, aki az útjába kerül.

Ismét lepillantottam a mellettem szuszogó lányra. Igazából pont ilyen voltam, nem igaz? Tegnap sem tudtam uralkodni az ösztöneim felett. Gyakran megesett sajnos, egy csinos pofinak nehezen tudtam ellenállni, főleg, ha az önként felajánlotta magát.

Szerencsére nem gabalyodtunk össze alvás közben, ezáltal nem volt különösebben nehéz úgy felkelnem, hogy ne ébresszem fel. Lábujjhegyen jártam körül a fényűző, bézs színekben játszó szobában. Igazából a helyiség pont úgy nézett ki, mint bármely tinédzserlányé. A falon a kiválasztott egyetemről voltak képek - jelen esetben a Brownról, egy parafatábla tele a barátokkal készített fotókkal, az íróasztalon végzős tankönyvek hevertek halomban. Felvettem egy haladó biológia könyvet - furcsa, de én is imádtam annak idején a bioszt. A különbséget eközött és például a nővérem régebbi szobája között az jelentette, hogy itt a sarokban egy százhat centiméter átmérőjű tévé terpeszkedett, mellette egy Xbox 360-assal, a legújabb laptoppal és hifivel felszerelve. Arról nem beszélve, hogy az én tesómnak a szomszéd házra volt remek kilátása és nem a Central Parkra.

Felkapkodtam magamra a ruháimat, majd amilyen csöndben tudtam elhagytam a szobát. Persze nem volt akkora mázlim, hogy feltűnés nélkül el tudjak tűnni, hisz amint becsukódott mögöttem az ajtó, egy másik kinyílt és megjelent benne egy magas, sötét hajú srác. Nagyot nyeltem, ez csakis a csaj - akit, mint megtudtam Zarának hívnak - bátyja lehetett. Jól kezdődik ez a nap is.

- Ugye, csak rosszul látom, vagy te tényleg a húgom szobájából lopódzol ki éppen? - mutatott rám. Hát, igen, nem vádolhatjuk meg gyors észjárással.

- Mennem kell dolgozni - ez legalább igaz volt.

Gyanakodva nézett rám, végül azonban vállat volt, majd elment mellettem egyenesen az apartman másik részébe. Fú, ezt megúsztam.

- Ja, csávókám! - jött vissza egy kis üveg vízzel a kezében. - Ha még egyszer meglátlak itt, kiheréllek!

Oké, jó tudni. Igaz, nem terveztem visszajönni, tehát egy szó nélkül léptem ki a folyosóra és kerestem meg a liftet. Nem szokásom taxizni - iszonyat magas tarifákkal működtek ebben a városban -, ámde mivel soha nem jártam itt, ezért inkább kivételt tettem, semmint hogy eltévedjek. Meló előtt ugyanis szerettem volna még elintézni valamit.

A kedvenc kávézómhoz vitettem magam, ahol isteni és főleg megfizethető kávékat forgalmaztak. Julie, a bárista már ismert, ennek köszönhetően rögtön kezdte is csinálni a kedvencemet.

- Kérnék még egy cappuccinot az enyémen kívül! - mondtam, mire kikerekedett a szeme. Na, igen, ilyen sem fordult még elő.

Vettem hozzá még két kakaós csigát, később a poharakkal és a kis szatyorral  megrakodva mentem tovább. Mikor azonban a ház elé értem, elbizonytalanodtam. Lehet, hogy mégsem jó ötlet ez az egész. Mi van, ha félreérti, és azt hiszi, hogy udvarolni akarok? Semmit sem akartam jobban elkerülni, mint egy kínos szerelmi cuccot.

Végül úgy döntöttem, hogy a saját lakásomra megyek. A másik kávé jó lesz, miközben a munkahelyem felé tartok és az én étvágyammal tuti, hogy be tudom vágni a sütiket is.

---

Kinyitottam a szememet… és teljesen egyedül voltam. A mellettem lévő hely már hideg volt, tehát vagy kora reggel, vagy még az éjszaka elment.

Hirtelen a sírás kerülgetett. Felhúztam a térdeimet és rájuk hajtottam a fejemet. Ugyan mit is vártam? Lefekszem vele és rögtön megkéri a kezemet?

Szedd össze magad, kislány! - próbáltam magam kikupálni.

Soha nem tettem magammal ilyesmit és nem tetszett, amit most éreztem. Hozzá voltam szokva, hogy a suliban én vagyok a legnépszerűbb lány, még soha nem történt olyan, hogy kihasználtak volna, majd eldobnak. Kihasználnak.  Igen, pontosan ez volt a legjobb szó erre, ezt tette velem Harry, s amint megkapta, amit szeretett volna itt hagyott.

Megalázva éreztem magam, még akkor is, ha tudtam, hogy ezt én okoztam magamnak. Ismét a sírás kerülgetett, ezen oknál fogva elmentem fürödni, hátha a meleg víz megnyugtat annyira, hogy ha még egy kiló sminket magamra kenek, akkor el tudok menni az apámmal való ebédre. Rápillantottam az órára, ami reggel tizenegy órát mutatott, így még volt két órám odaérni. Nagyot óhajtva vettem ki egy nyári, földig érő, vörös ruhát a szekrényemből, majd mentem át a fürdőszobába.

Körülbelül egy órába került, mire elkészültem. Mivel Harry igen csúnya dolgokat művelt a nyakammal - emlékeztetve engem erre a szörnyű-szörnyű hibára -, így úgy döntöttem kiengedve hagyom a hajamat, elrejtve szégyenem nyomait. Amennyiben apa megtudja, tuti, hogy kinyíratja a srácot, én meg mehetek egy bentlakásos lány suliba, hogy utána bezárhasson egy zárdába. Azért a biztonság kedvéért egy vastag nyakláncot is feltettem.

Mikor kiléptem az ajtómon szemben találtam magam a bátyámmal. Ez még soha nem történt meg velem ebben az időpontban, ez okból kikerekedett szemmel meredtem rá. Ráadásul úgy tűnt, ő már jó ideje fenn lehet, hisz futócuccát immár teljesen átizzadta, márpedig két órát szokott edzeni naponta.

- Jó reggelt! - köszönt, miközben a vizét kortyolgatta. - Találkoztam reggel a pasiddal.

- Nem a pasim - motyogtam. - Egyébként el fogunk késni.

- Mennyi időm van kész lenni? - kérdezte, miközben eközben meg is indult a szobája felé.

- Kb. tíz perced - válaszoltam, aztán tárcsáztam is a taxi társaságot, hogy időben kiérjenek.

Jasper mentségére legyen mondva, nyolc perc alatt elkészült. Gyorsan magamhoz vettem a kedvenc Givenchy táskámat, s mehettünk is.

Természetesen az ebédet apám kedvenc éttermében ejtettük meg. Itt külön, névre szóló asztala is volt, amihez nyomban oda is vezetett minket, az egyik franciául csacsogó pincér. Soha nem értettem, hogyha egyszer Amerikában vagyunk, én is és a pincér is itt él, akkor miért nem lehet angolul kommunikálni. Ez is azok közé a felvágós szokások közé tartozott, amiket soha nem fogok megérteni.

Apa késett, mint mindig. Mivel nem volt kedvem Jasperrel csevegni, ezért elővettem a telefonomat és küldtem egy üzenetet Viberen Jas-nek, amiben beszámoltam… nos, a teljes kudarcról.

- Hát, itt vannak a gyerekeim - hallottam meg Apa kellemes baritonját. Ismét kifogástalanul jelent meg, személyre szabott, sötét öltönyt viselt, zöld nyakkendővel, ami kiemelte a szeme színét. Ahogy láttam nemrég járhatott fogorvosnál, hisz mosolya még természetellenesen fehér volt. Mindannyian elvettük az étlapot, - ami természetesen franciául íródott, - mintha nem ismernénk tökéletesen a kínálatukat. Addig egy szót sem szóltunk, amíg meg nem rendeltük az ételünket.

- Nos, volt oka annak, hogy ide hívtalak benneteket - kezdett bele ekkor Apa. Megforgattam a szemeimet. Persze, hogy volt. Soha egy perccel sem töltött velünk több időt, mint amennyi feltétlenül szükséges volt. Talán Jasperrel néha, hogyha éppen nem volt kivel házasságot törnie és épp nem volt munkája, akkor leugrott egy kicsit kosarazni. Ez talán a bátyám huszonegy éve alatt kétszer fordult elő. - Van számotokra egy remek hírem.

Jasperrel egymásra néztünk. Ez nem jelent jót. Mi több, ez valami hihetetlenül rosszul kezdődött.

- Biztosan hallottatok már Miss. Hayes-ről. Ő a Bank of New York alelnöke. Nos, tegnap este megkértem a kezét.

Nem tehettem róla, ennél a szónál kiköptem az éppen a számban lévő gyömbért, egyenesen apám ruhájára. Ő felugrott, ezután mikor konstatálta, hogy nincs nagyobb baj, kért egy törölközőt az egyik pincértől, majd szemrehányó pillantások közepette törölgetni kezdte magát.

Úgy éreztem, sokkot kaptam. Hisz mindössze egy éve váltak el anyával, huszonöt év házasság után. Anya ebbe tuti bele fog rokkanni. Így is nehezen tette túl magát a történteken, nem mertem belegondolni, hogy mi lesz, ha ezt megtudja. Gondolatban feljegyeztem magamnak, hogy amint lehet, küldök egy SMS-t Jas-nek, hogy kerítsen elő mindent erről a nőről. Legalább az a tény, hogy a Bank of NY elnökhelyettese elárulta, hogy nem lehet húsz éves. Végül is ez is valami.

- Jövő hét pénteken tartjuk az eljegyzési partinkat - folytatta Apa, amikor már elég foltmentesnek látta magát. - Remélem, mindketten szabaddá tudjátok tenni magatokat!

- Apa - Jasper úgy tűnt, hamarabb megtalálta a hangját, mint én. - Ti Anyával elváltatok már hivatalosan?

- Ó, már csak apróságok vannak hátra. Ha felvázolom neki a helyzetet, akkor biztos vagyok benne, hogy hamar le tudjuk zavarni.

Majdnem félrenyeltem. Erre azért nem vennék mérget. Anya elég temperamentumos asszony volt ahhoz, hogy ezt ne viselje jól, ezt pont Apa ne tudta volna?

- Hoztok kísérőt? - váltott témát, csakhogy én személy szerint csődörből vödörbe estem ezzel. - Jasper, jól gondolom, hogy te Samanthát hozod?

Jasper bólintott. Pár éve kezdett el randizni Sammel, aki egy igazi UES-i kiskirálylány volt. Az egészben az volt a vicces, hogy soha nem voltak komoly érzéseik egymás iránt, sőt, ezt az egész kapcsolatosdit elég lazán vették, s még így is nagy esély volt rá, hogy egynéhány év múlva összeházasodnak és továbbra is fűvel-fával csalják egymást.

- És veled mi újság, Zara? - fordítottam felém Apa a fejét. - Jársz most valakivel? Mert ha nem, az egyik befektetési partneremnek a fia, azt mondják, rendkívül jóképű.

Felfordult a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy ismét egy beképzelt, elkényeztetett idiótával kell töltenem az estémet, ráadásul pont azon az estélyen, amire egyébként sincs kedvem elmenni. Kösz, de ezt kihagyom.

- Igazából van valakim - vágtam rá magabiztosan.

- Valóban? - vonta fel Apa a szemöldökét és Jasper is megzavarodva nézett rám. - Ismerem?

- Nem hinném… Ő nem a mi köreinkben mozog.

- Megtudhatom a fiatalember nevét?

- Harry.

---

Kialvatlan és rosszkedvű voltam egész nap, ami nem volt épp rendben, ha belevesszük azt is, hogy holnap gyönyörűnek kell lennem a válogató miatt.

Egész nap nem hagytam el a lakást, mi több a telefonokra sem válaszoltam. Akartam egy napot végre, amikor nem kell senkivel beszélnem, csakis a gondolatimmal lehetek elfoglalva. Épp a Könyvtolvaj című filmet raktam be a lejátszóba, hogy valami lekössön.

Persze vissza-visszatértem fejben a tegnap estéhez. Már nem tudtam azt bemesélni magamnak, hogy Harry nem érdekel, mint férfi, hisz az éjszaka érzett igen erős érzéseim bebizonyították, hogy ha nem is tudatosan, de igenis vonzódom hozzá. Ez amolyan belehabarodás volt, hisz konkrétan nem tudtam róla semmit, azon a kevesen kívül, amit nagy nehezen elárult magáról.

Úgy döntöttem, jobb lesz, hogyha kerülöm őt addig, amíg heves reakcióim vele kapcsolatban el nem múlnak. Ez nem is volt annyira nehéz, hisz papírvékonyak voltak a falak, pontosan hallottam, hogy mikor jön meg vagy megy el éppen. Azon kívül pedig szintem a nap huszonnégy órájában dolgozott, tehát ez nem lesz akkora művészet.

A telefonom ismét csöngött, én nem voltam hajlandó feltápászkodni, így bekapcsolt az üzenetrögzítő.

Josephine vedd fel a telefont! - hasított bele a szoba csendjébe Kim hangja - Lenne egy munka a számodra egy kávézóban, de most ide kéne tolnod a fenekedet! Kell emlékeztesselek, hogy lassan esedékes lesz az első lakbéred? Van fél órád, hogy ideérj!

Nagyot sóhajtottam. Tényleg kellett a pénz, ezért felkaptam a dohányzó asztalon fekvő tollat és papír hiányában a kezemre írtam a rögzítőre diktált címet, azután a fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy eltűntessem az ujjnyi vastag karikákat a szemem alól és persze átöltözni sem lenne hátrány.

Büszke voltam magamra, mert sikerült benne maradnom a fél órában, igaz a kávézó alig kétsaroknyira volt a lakásomtól. Julie, aki mint megtudtam üzletvezetőként dolgozott itt, nagyon kedves volt, az interjú remekül ment. Sőt, még az is kiderült, hogy a tulajdonos Kim anyukájának nagyon jó barátja, emiatt hamar bejutottam. Ha más napon történik mindez, valószínűleg nagyon lelkes lettem volna, hiszen ez azt jelentette, hogy képes leszek magamat eltartani, nem szorulok többet Kim pénzügyi segítségére.

Most azonban nem volt kedvem ünnepelni, ezáltal inkább leráztam barátnőmet, aki felajánlotta, hogy üljünk be valahova egy italra. Inkább hazafelé vettem az irányt, ám ahogy beléptem a lépcsőházba, máris olyan emberrel kerültem szembe, akivel nagyon nem akartam.

- Hello! - köszönt kissé sután Harry. Iszonyatos kínos volt az egész szituáció, amennyiben nem éreztem volna rettentő gyerekesnek, fogtam volna és felrohantam volna a lépcsőn.

- Szia! - válaszoltam hát, majd megkerülve őt, szép lassan kezdtem el szedegetni a lépcsősorokat. Hallottam hátam mögött lépteit, ellenben nem vártam be, ahogy felértem már mentem is be az ajtón. Ennyit arról, hogy könnyű lesz elkerülni…