16. rész - Egyszer minden rendben lesz

Sziasztok!

Szóval, itt is lennék a következő résszel, amit csak kedden akartam megírni, de aztán ehhez lett ihletem, így fel is rakom gyorsan. Nincs még lebétázva, szóval az esetleges hibákért elnézést kérek, amint TimiDreams-nek lesz ideje megcsinálja és rögtön kicserélem, de nem szeretném ezzel húzni az időtöket.

Remélem tetszeni fog, pipákat, kommenteket kérnék, ha lehetséges :)

Ölel titeket:

Raquel

/Harry/

Csak a fülemben szóló kemény rockzenére koncentráltam, kizártam minden más zajforrást. Az erős basszus szinte fejfájást okozott, de azt elérte, hogy ne kelljen sötét gondolataimmal foglalkoznom. Körülöttem többen is rosszallóan hátratekingettek, nyilván a hangerő miatt kihallatszott a zene, de nem törődtem velük. Úgy nagy általánosságban sem érdekelt az emberek véleménye, ezen a reggelen azonban az sem érdekelt volna, ha ezek mind nekem támadtak volna, a hangerőt akkor sem vettem volna le.

Lejárt a határidő. Ma muszáj volt bemennem az ügyvédhez, hogy eldöntsük mi is legyen Joss sorsa. Lássuk be, az lett volna a legtisztességesebb, ha megkérdezem őt magát, hogy mit is szeretne. Csakhogy visszamenni Angliába? Ráadásul odaállni a lány elé, akinek az életét szó szerint tönkretettem? Nem volt ehhez elég erőm.

Az ember szereti magáról azt hinni, hogy erős, hogy a húzós szituációkban a helyes dolgot teszi, de nézzünk szembe a tényekkel, ez az esetek kicsiny százalékában történik így. Sokkal inkább hajlamosabbak vagyunk a kényelmesebb, az egyszerűbb választásra, csakhogy elkerüljük a nehéz utat.

Éreztem az utazóközönség nagy megkönnyebbülését, mikor végre leszálltam a metróról New York üzleti negyedénél. Az ügyvéd nagyon jó lehetet, az irodaház, amihez érkeztem az egyik legnagyobb volt környéken. A csupa üveg épület ablakain visszatükröződött a nap, így alig tudtam kivenni a logót, ami a Martin, Tucker & Tucker nevet hirdette.

Nagy levegőt vettem, mielőtt beléptem volna. A tekintetek most is csak rám tapadtak, amin nem csodálkoztam. A sok öltöny és kosztüm mellett nyilván feltűnő jelenség lehettem kilyuggatott farmeremben és Nirvánás pólómban, amit egy bőrdzseki egészített ki.

A recepciós lány szemöldöke is felszaladt, mikor elé léptem, gondosan vörös rúzzsal kikent száját egy helytelenítő ciccentés hagyta el, majd erőltetett mosolyra húzta ajkait. Szőkére festett haja természetellenesen tökéletesen állt, méregdrágának tűnő kosztümje kifogástalanul festett. A falra tudtam volna mászni az ilyen nőktől.

- Segíthetek valamiben? - még a hangja is mesterkélt volt. Egyébként sem szívesen voltam itt, de ez még inkább arra sarkalt, hogy forduljak meg és menjek haza.

- Mr. Martint keresem - szűrtem ki a szavakat, szinte összepréselt ajkaim közül. Komolyan csak azt kívántam, hogy essünk túl ezen az egészen.

- Van időpontja?

- Van. Harry Styles - előztem meg újabb kérdését, mire csak a szemét forgatta és felvette a telefont.

Mikor mindent rendben találtak végre felmehettem a legfelső emeletre a csillogó-villogó felvonóval, ami tökéletesen illett az egész ház imidzséhez. Amikor kinyílt a lift ajtaja, a szám is tátva maradt. Ha azt hittem a luxust nem lehet fokozni, hát hatalmasat tévedtem. Ezen a szinten ugyan sokkal kevesebb ember volt, azonban a látványra is milliókat érő berendezési tárgyak nem is engedtek nagy teret. Egy kissé félénknek tűnő, középkorú titkárnő ugrott fel, s kísért át egy perzsaszőnyeggel fedett helyiségbe.

Nem várakoztattak sokat, hamar megjelent, azaz idősebb úr, aki múltkor meglátogatott a lakásomban. Be kell ismernem, sokkal jobban izgultam a jelenlétében, mint a múltkor, lehet ez azért, mert már pontosan tudtam, hogy mit vár el tőlem, valamint azért is, mert ebben az impozáns környezetben találkoztunk.

- Nagyon örülök, hogy újra találkozunk Mr. Styles - nyújtott kezet, amit egy másodperc habozás után el is fogadtam - Kérem, foglaljon helyet.

Leültem az egyik vérvörös karosszékbe az íróasztalával szemben, és összefontam magam előtt a karjaimat. Percről percre kevesebb kedvem volt ezt csinálni.

- Nos - kezdett bele mikor látta, hogy nem igazán van szándékomban elkezdeni a beszélgetést - sajnos, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, mikor muszáj eldöntenie, hogy mi legyen Miss. Rumerrel. Vállalja a gyámságot?

- Én... - azt kellett volna mondanom, hogy nem. Hiszen nem akartam ezt az egészet a nyakamba venni, főleg nem Joss akarata ellenére, azonban nem voltam képes elutasítani sem. Minél többet agyaltam rajta, annál nagyobb kegyetlenségnek tűnt hagyni, hogy az állam vegye át felette a gyámságot. Olyan volt, mintha cserbenhagynám. Megint... Fogalmam sem volt, hogy mit is kéne tennem - Nem tudom.

- Mr. Styles... - kezdte kioktató hangnemben, amitől csak felment bennem a pumpa.

- Nem tudom, oké? - kiabáltam bele a képébe, amitől igencsak meglepettnek tűnt - Fogalmam sincs! Meg kell őt kérdeznem...

Az utolsó szavakat inkább csak magamnak szántam. Ez az egyetlen megoldás, bármennyire is ódzkodtam tőle. Meg kell kérdeznem Josst.

- Mégis kicsodát?

- Josst - vetettem oda, majd egyetlenegy szó nélkül robogtam ki az irodából.

---

/Joe/

- Játszunk valamit - kértem Zaynt, mikor kiléptem a fürdőszobából. A fiú először valamit szeretett volna odavetni, gondolom egy határozott nemet, de amikor meglátta, hogy csupán egy bugyit és egy fehér pólót viselek a torkán akadt a válasz.

Őszintén, élveztem a helyzetet. Kissé zavarban voltam a tekintete alatt, de élveztem az érzést, hogy egy ilyen jóképű férfi, mint ő megnéz magának. Kicsit ápolta a Harry által tökéletesen leépített egómat.

- Nem hiszem, hogy van hozzá kedvem - felelte végül, de szemei még mindig rajtam voltak.

- Oké - vetettem le magamat a díványra - Akkor mégis mihez lenne kedved?

- Lenne pár ötletem - vetett rám ismét egy sanda pillantást, amitől már tényleg zavarba jöttem és magamra rántottam a legközelebbi takarót.

- Perverz - ütöttem meg, mire csak vigyorgott, majd vállat vont.

- Én csak felajánlottam.

A szememet forgattam, majd magam köré csavartam a takarót és felkeltem. Rá kellett döbbenem arra, hogy ezzel az angol szerzettel nem sokra fogok menni, ha figyelem elterelés a cél, így tárcsáztam Kimet. Úgyis nagyon-nagyon régen találkoztunk, beszélgetni is csak elvétve volt időnk neten, illetve telefonon. Itt az idő, hogy elmenjünk és csináljunk valami őrültséget. Ebben pedig ki is lenne jobb partner, mint ez én kissé bolond legjobb barátnőm.

Kétszer csörgött ki a telefon, mikor is egy hatalmas durranás rázta meg a lakásomat. Lecsaptam a telefont és rögtön a bejárat felé rohantam a zaj forrását keresve. Nem kellett sokat keresgélnem, hisz az előszobában ott állt Harry, kifejezetten feldúlt arckifejezéssel. Két nappal ezelőtt még biztosan megkérdeztem volna tőle mi a baj, most azonban csak heves sírhatnékom támadt, amit alig tudtam magamba fojtani. Szívem hevesebben dobogott, de ő csak átnézett rajtam, mintha ott sem lennék és egyenesen Zayn felé vette az útját.

- Menjünk haza - közölte, szinte letargikus hangon. Zayn felvonta a szemöldökét, szemében egyértelmű kétkedést láttam.

- Haza? - kérdezett végül rá, mire nekem is kezdett derengeni. Harry nem a lakásáról beszélt, hanem...

- Igen, menjünk haza...Angliába.

----

/Zara/

Nos, említettem már, hogy nem igazán tudok főzni? Vagyis, ez így nem pontos... Egyáltalán nem tudok főzni.

Akkor most miért is állok a párában, egy fortyogó edény előtt? A válasz egyszerű: gondoltam, ha már szín ötös tanuló vagyok, akkor van annyi intelligenciám, hogy sikerül egy receptből ebédet készítenem, ezzel kicsit jobb kedvre derítve a morcos Harryt. Egész nap alig szólt hozzám, sőt kifejezetten úgy éreztem irritálja jelenlétem, így szerettem volna neki kedveskedni valamivel, hogy ne érezze, úgy csupán púp vagyok a hátán.

Ezzel szemben, ez a főzés dolog kicsit túlmutatott a képességeimen. A forró gőztől iszonyatosan izzadtam, a hajam begöndörödött, a sminkem kezdett lefolyni. A rizst túlfőztem, a zöldség köret az istennek nem akart megpuhulni, én pedig már az idegösszeroppanás szélén álltam.

Annyira, hihetetlenül feleslegesnek éreztem magam. A szüleim nem akartak látni, Harrynek teher voltam és még egy nyamvadt ebédet sem tudtam elkészíteni. Én vagyok a világ legfeleslegesebb embere.

Lerogytam a konyhapult elé és a két kezembe temettem az arcom. A gondolataim sötétek lettek, belegondoltam, hogy mégis merre tovább. Annyira kilátástalannak éreztem a helyzetemet, hogy egyre inkább belehajszoltam magamat egy komoly hisztériás rohamba. Mikor az ajtó kinyílt és belépett rajta Harry, én már hangosan zokogtam, miközben a hajamat téptem. El sem tudtam képzelni milyen szarul is festhetek, amíg meg nem láttam Harry összezavarodott és kissé aggodalmas arckifejezését.

- Zara? - érdeklődött óvatosan, de válasz helyett, csak még több könnyet kapott. Nem tudtam és nem is akartam beszélgetni, csak azt akartam, hogy átöleljen, és azt mondja nem lesz semmi baj. Ehelyett azonban csak leguggolt elém, két keze közé fogta az arcomat és mélyen a szemembe nézett.

Komor volt, sokkal komorabb, mint bármikor, hirtelen még sírni is elfelejtettem. Tekintete hipnotikusan hatott rám, egy másodperc alatt lecsendesített.

- Az élet szívás. Tudom. Nem mondom, hogy jobb lesz, mert hazugság lenne, egy átverés és te nem ezt érdemled. Őszintén nem hiszem, hogy létezik a boldogság, hogy van ember a földön, aki tényleg boldognak érzi magát, hisz mindenki el van foglalva a maga kis szarságaival, és ha valami jó is történik, ott van legalább tízszer annyi rossz, ami elrontja a kedved. Nem tudom, hogy mi az, ami bánt, csak elképzeléseim vannak, de azt ajánlom, próbálj a jó dolgokkal foglalkozni, mert ha nem tudsz ezekre koncentrálni, akkor a való világban két nap alatt meg fogsz őrülni.

- Milyen jó dolog van az életemben? - kérdeztem vissza szipogva, mialatt szinte kétségbeesetten kapaszkodtam belé. Bármilyen furcsán is hangzik, ez az elcseszett, szomorú, angol fiú volt az egyetlen pozitív dolog, ami jelenleg az eszembe jutott.

- Nos, fogalmam sincs, de mit szólnál, ha itt hagynánk ezt a szar várost egy még szarabb városért?

- Mi jár a fejedben? - ráncoltam össze a homlokomat.

- Vissza kell mennem pár napra Angliába - miközben beszélt összerándult, mintha fizikai fájdalmat jelentene, még csak belegondolnia is abba, hogy haza kell mennie - Azt szeretném, ha velem jönnél. Igazából, szükségem van arra, hogy ott legyél velem.

Annyira összetörtnek, sebezhetőnek és kétségbeesettnek tűnt, hogy én lettem végül az, aki átölelte őt és a fülébe suttogta:

- Minden rendben lesz.

15. rész - Ölelések

Sziasztok!
Teljesen jogosan vagytok rám dühösek, amennyiben azok vagytok. Tudom, hogy hétfőre ígértem részt, s ráadásul 100%-ra, de rajtam kívül és rajtam álló dolgok miatt is meghiúsult ez a terv. Hogy miért nem hoztam azóta részt? Mert mindennap dolgoztam, 10-re értem haza és semmi energiám nem volt. Tudom, ez nem kifogás, de remélem meg tudtok bocsátani.
Nos, a részről annyit, hogy elég érzelgős voltam mikor írtam, remélem nem lett túl csöpögős. Ha mégis írjátok meg, mindig kíváncsi vagyok a véleményeitekre.
Nagyon remélem, s igyekszem, hogy a jövőben ne kelljen ennyit várnotok egy részre és remélem megtiszteltek néhány gondolattal a történettel kapcsolatban is.
Ölel titeket:
Raquel

/Harry/

- Harry! Harry! Harry!

Hallottam a hangját, de nem tudtam megállapítani, hogy mégis merről jönnek. Minden oldalról hangokat hallottam, kiabálást, sírást, kétségbeesett szavakat, amik elnyomták az utánam kiáltozó lány halk segélykéréseit.

- Merre vagy? - kiabáltam, fejemet forgatva. Mellettem egy idős asszony volt, nem tudtam, hogy megsérült-e vagy csak fél, azonban nem volt időm megkérdezni tőle, meg kellett keresnem Josst. Tekintetemet kapkodtam minden felé, azonban nem láttam sem a rommá tört kocsinál, sem a közeli mentők mellett.

Tétova lépést tettem Anya felé. Nem juthattam a közelébe, a mentősök eltoltak onnan, hogy legyen hely azok számára, akik valóban hasznára voltak. Beletúrtam a hajamba, éreztem, hogy a fáradtság és a bűntudat hullámokban tör rám. A térdeimre rogytam, két kezemmel rejtettem el az arcomat és a könnyeimet.

- Harry, hol vagy? Harry?

Ismét meghallottam. Kényszerítettem a testemet, hogy felálljon és ismét a keresésére induljon. Most nincs idő összeomlani, lesz még bőven rá lehetőségem. A szívem a torkomban dobogott, pulzusom az egekben volt. Egy pillanatra becsuktam a szememet, hogy erőt vegyek magamon.

- Joss! Josslyn! - üvöltöttem teljes hangerővel.

- Maga megsérült? - egy rövid, szőke hajú nő lépett oda hozzám, mentős egyenruhában. Határozottan ragadta meg a kezemet, szemeimmel rá fókuszáltam.

- Hol van Josslyn? - teljesen figyelmen kívül hagytam a kérdését, a testi épségem volt az utolsó, ami miatt aggódtam.

- Nem tudom, ha megadja a teljes nevét a kollégámnak, akkor ő majd... - mielőtt befejezhette volna a mondatot megláttam. Egy pillanatra a szívverésem is megállt. Gyönyörű arcát egy hatalmas heg csúfította el, vörös haja a saját vérétől volt összetapadva. Nyakán merevítő volt, a mellkasán, a derekán és a lábánál szíjakkal volt lekötözve. Szó nélkül hagytam ott a szőkét és rohantam felé. Mikor odaértem rögtön megragadtam a kezét, ott akartam lenni vele.

- Harry... - nyögte, láttam, hogy mondani akar valamit mondani, így közelebb hajoltam hozzá - Ezt soha nem fogom neked megbocsátani.

Verejtékben fürödve ébredtem fel. Kellett pár pillanat, míg felfogtam hol is vagyok valójában. Szívem ugyanolyan gyorsan vert, mint álmomban, ruhán vizesen tapadt rám. Egy puha érintést éreztem a vállamon és ijedten kaptam oda a fejemet. Az álom még mindig hatással volt rám, egy vörös hajkoronára számítottam, dühös és undorodó tekintettel, ehelyett azonban két zöld, aggódó szempár nézett vissza rám. Megkönnyebbültem fújtam ki a bent ragadt levegőt és vontam magamhoz Zarát. Egy lágy puszit nyomtam a fejére, miközben ő átölelte a derekamat. Megnyugtató volt jelenléte, puha bőre érintése, lassú szívverésének hangja. Ebben a pillanatban nagyon örültem, hogy itt van velem.

- Rossz álom? - suttogta. Torkom túlszáraz volt ahhoz, hogy megszólaljak, így csupáncsak bólintottam - Már vége van.

Ismét igenlően bólintottam, nem gondoltam, hogy tudnia kell róla, ezek emlékek, nem pedig az agyam elborult szüleményei. Felé fordítottam a fejemet, elvesztem a pillantásában. Álmos volt, látszott rajta, hogy nem rég keltettem fel, s hogy csak miattam nem feküdt rögtön vissza. Hirtelen a hála már régen átélt hatása öntött el, ajkaimat éhesen és vadul nyomtam az övéinek. Meglepettségében felkiáltott, de nem tiltakozott ellene, készségesen alám feküdt és átadta magát a támadásomnak.

---

/Zara/

Harry hirtelen hangulatváltozása meglepett, felkészületlenül ért. Néhány pillanattal ezelőtt még szinte kétségbeesett volt, láttam a szenvedést a szemében, remegett az átélni vélt szörnyűségektől. Komolyan megrémített, hogy így láttam. Sebezhetően, gyengén, szinte egy teljesen más emberként, mint amilyennek megismertem. Ő mindig olyan magabiztosnak és erősnek tűnt, egy kissé búskomor művészléleknek, aki csak a jelennek él. megdöbbentő volt látni, hogy van egy másik oldala is, egy elgyötört, megtört, amivel hirtelen nem tudtam mit kezdeni. Ezzel a szexuális megszállottal már igen, azonban... valami más volt.

Először vadul, könyörtelenül csapott le rám, pillanatok alatt szabadított meg az alváshoz használt ruhadarabjaimtól. Amikor azonban teljesen csupaszon feküdtem előtte lelassított. Lassan, szinte áhítattal nézett végig a testemen, ami végtelenül zavarba hozott. Még soha senki nem nézett rám így, mintha... fel akarna falni a tekintetével. De nem azon a vad, szégyentelen és megalázó módon, ahogy például az útszéli munkások szoktak, hanem szeretettel, szinte gondoskodóan. Ismét lehajolt, hogy megcsókoljon, ajkaival azonban most csak cirógatott, lágy volt. A kényeztetést a nyakamon folytatta tovább, majd a mellkasomon megállapodott a melleimnél. Kezébe vette az egyiket, óvatosan szopni kezdte, míg az megkeményedett, majd ezt a műveletet megismételte a másikkal is. Helyeslő nyögések hagyták el a számat, már most csöpögtem a nedvességtől, minden egyes másodpercet elvesztegetett időnek éreztem.

- Harry... - nyöszörögtem, jelezve, hogy nem bírom tovább, egyszerűen szükségem van rá. Belemosolygott tevékenységébe, szájával tovább vándorolt a testemen, amíg meg nem érkezett a legérzékenyebb pontomhoz.

Abban a pillanatban, ahogy telt ajkai hozzám értek, a hátam ívbe feszült az élvezettől, csípőmet megemeltem, többre áhítozva. A gyönyör belül épült bennem, mélyen és forrón, mielőtt azonban elérhettem volna a csúcspontot, Harry abbahagyta örömszerzését, hallottam, ahogy bokszere a földön landol, majd az óvszer tasakjának összetéveszthetetlen zaja következett. Amíg felhelyezte magának, én csak néztem ezt a gyönyörű férfit, a hosszú barna hajával, összeráncolt homlokát, erőteljes vonásait, hipnotikusan ható zöld szemeit, telt ajkait. Egyértelműen ő volt a leghelyesebb férfi, akivel valaha találkoztam.

Éreztem, ahogy hatalmas, lüktető férfiasságával belém hatol. Óvatosan, lassan mozgott, egészen addig, amíg meg nem szoktam méretét. Nem fájt, nedvességem már a lepedőre csöpögött annyira vágytam már rá. Mikor már élveztem érintését én is elkezdtem mozogni és ő hagyta, hogy a nekem tetsző tempót vegyük fel. Nem kellett sok idő, mikor éreztem, hogy összeszűkülök körülötte, az extázis mindent elsöprő ereje vette át rajtam az uralmat. Harry még lökött rajtam pár erőteljeset, majd ő is elérte a csúcspontját, kihúzódott belőlem, a használt óvszert a szemetesbe vonta, majd a mellkasára vont.

A levegő megtelt a szex semmivel sem összetéveszthető szagával. Éreztem magam alatt, ahogy Harry szaporán lélegzik, nekem is kellett pár másodperc, amíg lenyugodtam. Ez azonban más volt, mint az eddigi együttléteink, az intimitás egy olyan fokát értük el, amit még én egyetlen férfival sem érezhettem. Annyi érzelem volt benne, annyi szeretet és gondoskodás. Harry nem a saját szükségleteire figyelt, hanem az enyémekre. Ő tényleg csak nekem akart örömet okozni.

- Zara? - hallottam meg rekedtes hangját, mire felpillantottam. A tekintete elgondolkozó volt, mintha nem lenne teljesen itt, mintha egy teljesen más világban járna.

- Igen? - leheltem. Nem voltam túl jó a lelkizésben, nem tudtam, hogy kezeljem, ezt a mostani, szokatlan Harryt.

- Én csak... köszönöm.

Teljesen összezavarodtam, nem tudtam, mégis hogyan értelmezzem ezt, Mégis mire gondolhat most?

- Mégis...mit? - tettem fel végül a kérdést, ami nyomasztott.

- Azt hogy ma itt vagy - válaszolta, majd behunyta a szemét.

---

/Joe/

Valami erős zajra ébredtem fel. Olyan volt, mintha kiabálnának, kétségbeesetten, segélykérően, szívbemarkolóan. Egy pillanat alatt kiment az álom a szememből, felültem és a zaj forrását kerestem. Segítenem kell neki, bárki legyen is az, hisz a hangjából ítélve nagyon nagy bajban lehet.

- Csak Harry - hallottam magam mellől egy mély hangot. Az első reakcióm az volt, hogy betörő s karjaimmal próbáltam feltűnés mentesen megtalálni az ágy mellett tartott védelmi eszközöket. Azonban, amint egyre inkább beindultak az agyi működéseim rá kellett jönnöm, hogy a rablók valószínűleg nem töltenék azzal az idejüket, hogy mellettem heverésznek az ágyban, ahogy azzal sem, hogy megnyugtassanak. S ami a legfőbb, nyilván fogalmuk sem lenne róla, hogy ki is az a Harry.

Szemeimet erőltettem, azonban annyira sötét volt még, hogy az orromig sem láttam. Jobb kezemmel kinyúltam, s addig tapogatóztam, amíg el nem értem a mellettem fekvő személy lábát. Legalább is nagyon remélem, hogy az a lába volt.

- Mégis mit csinálsz? - hangja érdeklődő volt, valószínűleg, tényleg ötlete sem volt, hogy mégis miért tapizom az éjszaka közepén. Azonban, ahogy agyam egyre inkább felpörgött eszembe jutottak a pár órával ezelőtt lejátszódó események. A hirtelen vallomásom, a sírás a földön, ahogy Zayn a karjaiba von és behoz a hálószobába, s persze az is, ahogy szinte könyörögtem neki, hogy ne hagyjon egyedül. Van ember a Földön, aki nálam többször alázta meg magát egy este leforgása alatt?

- Itt maradtál - tértem ki a válaszadás elől, s tértem rá az engem érdeklő részhez. Fogalmam sem volt, hogy miért maradt velem, hisz alig ismerjük egymást, arról nem beszélve, hogy a szeme előtt vallottam be, hogy szerelmes vagyok Harrybe, így nem is tarthat túl sokra. A várakozásommal ellentétben azonban itt van, látszólag még csak nem is aludt, csak üldögélt itt, mintha az lenne a legtermészetesebb, hogy önbizalmukban megtépázott lányok felett őrködik.

- Hisz megkértél, hogy maradjak - úgy tűnt kezdem teljesen összezavarni, annyira már megszoktam a sötétséget, hogy láttam, nagy barna szemeivel engem méreget, nyilván valami hirtelen csodára vár, hogy megértse viselkedésemet. Nos, sok szerencsét Zayn, mert még én magam sem értem, hogy mit csinálok, mondok, vagy nem mondok - Ha szeretnéd, kimegyek.

Egy pillanati haboztam. Egy részem azt akarta, hogy kimenjen. Hisz, ha itt marad, továbbra is figyelemmel kísérheti, ahogy önsajnálatban fetrengek, sírok és miegymás. Azonban önzőbbik énemnek szüksége volt rá, hogy maradjon. Ha nem is ért meg, legalább nem adott még eddig hangot nemtetszésének, sőt, ami azt illeti kifejezetten törődő és kedves volt, nekem meg kellett ez az érzés. Hogy legalább egy valaki van a világon, akit érdekel, hogy teljesen összetörtem.

- Kérlek, ne... - hangom a suttogásnál is halkabb volt. Nagy levegőt vettem, és hozzábújtam. Igen, hozzábújtam ahhoz a férfihoz, akiről semmit nem tudtam, csak azt, hogy valami bűnözőféle. Testének melege jólesően ellazított, fejem a mellkasán pihent, szívverésének egyenletessége lassan visszarángatott az álomvilágba.

- Ha nem vagyok indiszkrét, mégis mit művelsz? - erős brit akcentusa, most még inkább hallatszott, hangja mélyebbnek tűnt, hisz a mellkasán keresztül hallhattam. Kissé zavarba jöttem, hisz valószínűleg ismét túlmentem a határon, de hangja nem volt dühös inkább csak meglepett.

- Azt ne mondd, hogy még soha nem aludtál így nővel? - kérdeztem, s mélyen hallgattam arról, hogy viszont nekem ez a szituáció a legközelebbi, ahogy eljutottam egy férfival.

- Nem vagyok, azaz ölelkezős fajta - morogta, mire nagyot sóhajtottam, s visszakúsztam a saját térfelemre. Keze azonban a mozdulat felénél megállított, s legnagyobb döbbenetemre visszahúzott - Nem mondtam, hogy menj el, csak azt, hogy általában nem vagyok ölelkezős fajta.

- Nem értelek - ráztam meg a fejem, s elkönyveltem, hogy nem értem a férfiakat.

- Én se téged - sóhajtotta, ami meggyőzött arról, hogy a teória igaz: a férfiak tényleg a Marsról, míg a nők a Vénuszról jöttek.

Miért nincs rész? Mikorra várható?

Sziasztok!
Kezdeném az elején: nagyon nagyon sajnálom amiért ennyire elhanyagoltam a blogot. Nem akarlak titeket az életem unalmas részleteivel terhelni, de higgyétek el nagyon komoly indokaim voltak.
A lényeg az, hogy HÉTFŐN 100%, hogy érkezik a legújabb rész!
Remélem velem tartotok, nagyon érdekelne, hogy mire számítotok, szóval ha van időtök/kedvetek, várom a kommenteket érdeklődéssel :)
Ölellek titeket:
Raquel