7. rész - Show time!

Sziasztok!

Nos, először is hagy kezdjem a pozitívumokkal. 9!!! feliratkozó :) Nagyon örültem neki, mikor újra net közelbe jutottam :)

A másik változás, hogy kibővült a szereplők menüpont, ha valakit érdekel, hogyan is képzeltem el a többieket, nyugodtan lessen be oda is. Ezen kívül megrendeltem a trailert és a könyvborítót is két nagyon tehetséges bloggerinától, amit kész lesznek vele azok is felkerülnek :)

Viszont, szomorú vagyok, mert nem kaptam írásos visszajelzést az előző két részhez :( Ne tegyétek ezt velem! Persze, a pipákért továbbra is nagyon hálás vagyok! Na, ki gondolja úgy, hogy megörvendeztet egy kommenttel? :P

Nem is húzom tovább az időtöket, kellemes olvasást!

Ölel titeket:

Raquel

 Harry matracán üldögéltem. Ne értsetek félre, semmi olyan nem történt, pusztán más ülőalkalmatosság nem volt a lakásban, egy ütött - kopott fotelen kívül, amiben Harry foglalt helyet. Ő most épp a konyhaszerűségben állt és kaját rendelt, mert mikor benéztem a hűtőjébe három üveg sörön kívül mindössze egy penészes sajtot találtam.

Elmélázva néztem a hátsó falat elfoglaló vásznat, melyen egy alak kezdett kirajzolódni. Úgy láttam, mintha egy női test lenne, azonban minthogyha felfedeztem volna körülötte egy angyalszárnyat is. Persze, lehet, hogy csupáncsak beképzeltem, hisz az egész kissé elvont volt és egyáltalán nem vidám, inkább szomorúnak mondanám. Legalábbis rám ezt a hatást tette. Harry összes képe olyan… búskomor volt. Annyira szívesen megtudtam volna, mi érte őt, amitől ennyire magányos és zárkózott lett, csakhogy tapasztaltból tudtam, hogy úgyse fog válaszolni a kérdéseimre.

- Miről szól? - kérdeztem rá, mikor visszatért kezében két üveg sörrel, melyek közül az egyiket nekem nyújtotta át. Meglepve nézett rám, majd a félkész alkotásra. Mintha nem lett volna vele megelégedve - legalábbis azt hiszem, a mimikájából ítélve.

- A megtévesztésről - mormogta, összehúzott szemekkel vizsgálgatva a festményt.

- Mesélj róla! - kérleltem, mert úgy gondoltam, így talán közelebb kerülhetek a gondolataihoz.

- Nincs mit mondani - válaszolta, miközben megrántotta a vállát. - , csak egy kiállításra mázoltam.

- Olyan, mintha egy angyal lenne - erősködtem, ezzel kényszerítve, hogy eláruljon valamit. Rám szegezte zöld szemeit, láttam egy kicsit összezavarodott. Végül leült a helyére és belekortyolt a sörébe.

- Ez benne a megtévesztés - közölte elmélázva. -,  valóban olyan, mintha angyal lenne. Gyönyörű, de látod a szárnyait? Fekete, mint a…

- Mint a halál angyalának - fejeztem be helyette a mondatot, mikor megláttam, hogy mire utalt. Felálltam és a falhoz sétáltam. Megláttam, amit eddig nem vettem észre, az angyalszárnyon lógó picinyke alakokat, akik nyilván a megsemmisülés áldozatává váltak. Összeszorult a szívem, majdnem elsírtam magam. Azonban észrevettem, hogy az alaknak még nincs arca. - Direkt van így?

- Nem - rázta meg a fejét. -, csupán még nem találtam ki, hogy milyen legyen.

Bólintottam. Ez a srác, olyan… elgondolkodtató volt. Volt benne valami, ami vonzott, pedig tényleg nem volt az esetem. Mégis úgy éreztem, hogy vele is olyan borzalmas dolgok történtek, mint velem. Ha nem borzalmasabbak. Az emberek nem rajzolják le a halál angyalát, hacsak nem sérültek. Nagyon sérültek.

- Mesélhetek neked valamit? - hallottam meg hirtelen megcsendülő hangját, s meglepetten fordultam hátra. Nem hittem volna, hogy valaha ez a mondat el fogja hagyni a száját.

- Persze, mi a baj? - ismét letelepedtem a matracra. Egyik lábamat magam alá húztam és érdeklődve néztem rá. Láttam, hogy viaskodik magával, nyilván nem volt hozzászokva, hogy meséljen. Lassan nyitotta ki a száját, ámde a kezdeti tétovázás után egyre gördülékenyebben ömlöttek belőle a szavak. Elmesélte, hogy mi volt Zarával - azzal a sötét hajú lánnyal, akivel a múltkor láttam. Nem tehettem róla, viszont a féltékenység öklömnyi nagyságúra húzta össze a gyomromat. Azonban megpróbáltam tovább figyelni. Harry elmesélte, hogy megígérte, hogy elmegy a lány apjának az eljegyzési partijára, mivel a csaj idegesíteni akarja az apját, ellenben egyre inkább elbizonytalanodik, hogy ez jó ötlet-e.

- Mikor lesz a parti? - kérdeztem, amikor befejezte mondanivalóját.

- Holnap.

- Váó! Nem akarsz menni?

- Őszintén? Ki akarna elmenni egy olyan buliba, ahol senkit sem ismer, ráadásul azért van ott, hogy kirobbantson egy veszekedést? Mindezt egy családi rendezvényen. Nekem semmit sem ártottak azok az emberek, nem akarom elszúrni nekik ezt a fontos napot.

- Viszont valamiért megígérted, hogy ott leszel - mutattam rá.

- Igen, mert pontosan tudom, milyen az, amikor elszámolni valód van a szüleiddel - arcán árnyék suhant át. Ebből is levontam a következtetést, ezzel szemben mivel láttam, hogy fájó témát érintettünk, nem kezdtem el kérdezősködni.

- Szerintem menj el, ha már megígérted, de próbáld a legkevesebb vizet zavarni, hogy ne legyen botrányt - próbáltam egy diplomatikus tanácsot adni. Harry kedvesen rám mosolygott, amitől a szívem hevesebben kezdett el verni. Nem volt jó ötlet átjönni, hisz most csak még inkább törődtem vele, azonban ez egy egyirányú érzés volt.

---

Sík ideg voltam. Azt mondtam Harrynek, hogy tizenegyre legyen itt értem, csakhogy késett. Én már teljes harci díszben álltam, az újonnan megvetetett, fekete kezeslábasomban, arany karkötővel meg  fülbevalóval valamint egy Manolo magas sarkú társaságában. Mivel nem volt kedvem sokat bíbelődni, ezért hajamat egyszerű lófarokba kötöttem és éppen minimális sminket dobtam fel.

- Csodálatosan festesz - csapta össze a kezeit Anya, aki éppen most lépett ki a hálószobából. Elegáns, bézs színű kiskosztümöt viselt, gyémánt fülbevalóval, így rögtön levágtam, hogy nem tervezi itthon maradni.

- Te is jössz? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra. Ez a buli jobb lesz, mint gondoltam.

- Dehogy, még is mire gondolsz? - kuncogott. - Az egyik befektetővel találkozom.

- Randid lesz? - esett le az állam.

- Nem, üzleti ebéd - felelte szemrehányóan, ám szavainak ellentmondott, hogy kritikusan vizsgálgatta magát a tükörben.

- Aha - mondtam hihetetlenkedve, viszont mielőtt tovább faggathattam volna, kopogtattak az ajtón.

- Ez Harry lesz - motyogtam.

Az ajtóhoz rohantam, de útközben felkaptam a táskámat, hogy azonnal indulhassunk is. Harry már így is elég nagy szívességet tett nekem, nem akartam még azzal is tetézni, hogy bájcsevegnie kell az Anyámmal. Feltéptem az ajtót, a meglepetéstől mégis földbe gyökerezett a lában.

Harry állt az ajtóban, csakhogy… abszolút nem hasonlított önmagára. Jól szabott - talán méretre készített - öltönyben volt, éjszínű lakkcipőben, hófehér ingben. Haját ízlésesen fésülte és zselézte be. Ha most láttam volna életemben először azt mondtam volna, hogy ő ugyancsak egy elkényeztetett aranyifjú.

- Váó! - nyögtem ki végül. - Honnan van ez a szerkó?

- Öhm, ez az enyém. Igaz elég régen nem viseltem - vont vállat, mintha teljesen természetes lenne, hogy ilyen cuccai vannak. Én viszont láttam hol melózik, tuti nem fizettek neki annyit, hogy ilyen dolgokra fussa belőle.

- Jöjjön be, fiatalember! - fuvolázta Anya a nappaliból. Harry kikerült engem és a hang felé vette az irányt. Mivel immár nem tudtam megakadályozni, hogy bemutatkozzon, hát, becsuktam az ajtót.

- Harry Styles vagyok. Ön pedig bizonyára Zara nővére - a szememet forgattam. Ennél elcsépeltebb szöveget nem is tudott volna mondani, úgy nézett ki azonban, hogy Anyának bejött, mert elpirult, eztán zavartan kacarászni kezdett.

- Jaj, ne mondjon már butaságokat! - legyintett. Komolyan lehetne ennél klisébb ez a szituáció? - Tehát Ön lenne Zara partnere.

- Valóban.

- Elárulná, mivel is foglalkozik?

- Képzőművész vagyok - na, jó, azért túlzás a tetkókészítést művészetnek nevezni, már nem azért.

- Tényleg? Láthatjuk valahol a műveit? - Anya szemmel láthatóan fellelkesült.

- Jövő héten mutatják be egy művemet a St. Johann galériában - hogy mi van?!

- Nekünk mennünk kell - vágtam gyorsan elébe Anya válaszának. Az ujjánál fogva kezdtem el rángatni Harryt az ajtó felé.

- Rendben, legyen szép napotok! - intett Anya.

- Önnek is! - mosolygott szívdöglesztően Harry. Mikor kiértünk a lakásból, rögtön megütöttem. - Most mi van? - értetlenkedett.

- Te azért vagy itt, hogy megbotránkoztasd az embereket, nem azért, hogy te legyél az év úriembere!

- Tudom mi a szerepem - válaszolta flegmán.

- Komolyan? - néztem végig rajta célzásként.

- Azt hittem, az apád agyát akarod felhúzni, nem Anyádét - vonta fel a szemöldökét. - Majd őt kiakasztom!

Vállat vontam. Remélem, igazat beszél, mert egyelőre messze nem azt hozta, amit elvártam volna tőle. Még csak a tetoválásai sem látszottak ki…

---

Ismét egy nagyzolós, fényűző parti. Amikor beértem Zarával az oldalamon, mindkettőnknek az első dolgunk az volt, hogy felmarkoljunk egy pohár pezsgőt, majd egy hajtásra kiittuk. Utáltam a pezsgőt. 

- Vigyázz a… - kezdett bele Zara, azonban én sem voltam kezdő ebben.

- A rákkal - fejeztem be, mire csodálkozva nézett rám.

- Te előző életedben escort srác voltál? 

-  Ez igazán bájos volt - húztam el a számat, ezután felmértem a környezetemet. A Central Parkban voltunk egy hatalmas sátor alatt. A nők méregdrága ruhákat viseltek, legtöbbjük már legalább egy fél tucat plasztikai műtéten túl volt, ezáltal leginkább egy tüskés sünhöz hasonlítottak, mint vonzó nőkhöz. Soha nem értettem, hogy ez miért jó nekik. 

Egy vékony, fehér mini ruhában tündöklő nő rohant felénk széttárt karokkal. Feltételeztem, hogy ő csakis Zara leendő mostohaanyja lehet. Be kell, lássam, az apjának igazán remek ízlése volt, a hölgy valóban lenyűgözően szép volt. Viszont Zara egy pillantással emlékeztetett a dolgomra, szóval felvérteztem magam. A nap további részében nekem mindenkivel bunkóznom kellett. Ez nem volt nehéz tekintve, hogy utáltam ezt a felfuvalkodott, nagyképű társaságot és mindent, amit képviseltek.

- Zara, drágám! - ért oda hozzánk. Mindkettőnkre egy ezer wattos mosolyt villantott. Háta mögött, szinte a semmiből bukkant elő egy öregedő férfi, aki rendkívül jólöltözött volt. Nem lehetett más, egyes-egyedül Zara édesapja. Show time!

- Kislányom! - nyomott puszit az említett arcára - A fiatalember pedig bizonyára Harry.

Határozott kézfogása volt, sőt, egy kicsit jobban meg is szorította a kezemet, mint az indokolt lett volna. Tehát már most megmutatja, hogy ki az úr a háznál. Remek!

- Harry, hagyjuk a hölgyeket a divatról beszélni - kedélyeskedett. - Mi meg hozzunk nekik egy italt, biztos megszomjaztak ebben a melegben.

- Rendben - egyeztem bele.

Elindultunk a sátor másik része felé. Gondoltam, hogy mi fog következni, s nem is tévedtem. Ahogy kiértünk a lányok hallásteréből, rögtön nekikezdett.

- Tehát, Mr. Styles! Be kell, valljak valamit: utána néztem az életének. Két éve vándorolt be Angliából. Rendkívül gyorsan kapott zöldkártyát ezután állampolgárságot. Jelenleg három állása is van és egy kis stúdiót bérel Brooklynban. 

- Most le akar nyűgözni a jól informáltságával? - kérdeztem gúnyosan.

- Ugyan, dehogy. Azonban be kell látnia, hogy maga nem azaz ember, akit a lányom mellett akarok látni. Én azonban üzletember vagyok. Szóval kössünk üzletet!

- Üzletet? - visszhangoztam összeszűkölő szemekkel.

- Azt. Teljesen biztos vagyok abban, hogy maga rendkívül értelmes fiatalember. Én adok magának egy jól fizető állást a cégemnél. Biztosítok egy olyan fizetést, amivel kikerül a szegénynegyedből. Cserébe maga békén hagyja a lányomat.

- Most csupán szórakozik velem?! - hitetlenkedtem. - Le akar fizetni?

- Ne ekként tekintsen rá! Ez annyira közhelyesen hangzik. Ez inkább egy remek lehetőség.

- És ha elutasítom?

- Nos, akkor rendkívül szomorú leszek. Arról nem beszélve, hogy van valami, ami szöget ütött a fejemben.

- Félek megkérdezni, hogy mi az… - minden egyes másodperccel nőtt bennem a késztetés, hogy behúzzak ennek a féregnek.

- Tudja, kérdezősködtem egy picit. Remek kapcsolataim vannak az Egyesült Királyságban is. Viszont maga ott, mintha nem is létezett volna. Nekem pedig az a tapasztalatom, hogy aki ennyire eltünteti maga után a nyomokat, az takargat is valamit. Gondolom, nem szeretné, hogyha kiderülne a szennyese.

Felkaptam a pultról két pezsgőt, végezetül afelé az ember felé fordultam, aki megtestesítette a szememben az emberiség szemetét.

- Ne haragudjon, de Zara már vár - fordítottam neki hátat, csakhogy az utolsó pillanatban még visszafordultam. - És ha érdekli: hosszú távra tervezem a kapcsolatunkat.

- Hibát követ el, Mr. Styles - közölte az Apja, mire én megvontam a vállam.

- Nem hinném.