15. rész - Ölelések

Sziasztok!
Teljesen jogosan vagytok rám dühösek, amennyiben azok vagytok. Tudom, hogy hétfőre ígértem részt, s ráadásul 100%-ra, de rajtam kívül és rajtam álló dolgok miatt is meghiúsult ez a terv. Hogy miért nem hoztam azóta részt? Mert mindennap dolgoztam, 10-re értem haza és semmi energiám nem volt. Tudom, ez nem kifogás, de remélem meg tudtok bocsátani.
Nos, a részről annyit, hogy elég érzelgős voltam mikor írtam, remélem nem lett túl csöpögős. Ha mégis írjátok meg, mindig kíváncsi vagyok a véleményeitekre.
Nagyon remélem, s igyekszem, hogy a jövőben ne kelljen ennyit várnotok egy részre és remélem megtiszteltek néhány gondolattal a történettel kapcsolatban is.
Ölel titeket:
Raquel

/Harry/

- Harry! Harry! Harry!

Hallottam a hangját, de nem tudtam megállapítani, hogy mégis merről jönnek. Minden oldalról hangokat hallottam, kiabálást, sírást, kétségbeesett szavakat, amik elnyomták az utánam kiáltozó lány halk segélykéréseit.

- Merre vagy? - kiabáltam, fejemet forgatva. Mellettem egy idős asszony volt, nem tudtam, hogy megsérült-e vagy csak fél, azonban nem volt időm megkérdezni tőle, meg kellett keresnem Josst. Tekintetemet kapkodtam minden felé, azonban nem láttam sem a rommá tört kocsinál, sem a közeli mentők mellett.

Tétova lépést tettem Anya felé. Nem juthattam a közelébe, a mentősök eltoltak onnan, hogy legyen hely azok számára, akik valóban hasznára voltak. Beletúrtam a hajamba, éreztem, hogy a fáradtság és a bűntudat hullámokban tör rám. A térdeimre rogytam, két kezemmel rejtettem el az arcomat és a könnyeimet.

- Harry, hol vagy? Harry?

Ismét meghallottam. Kényszerítettem a testemet, hogy felálljon és ismét a keresésére induljon. Most nincs idő összeomlani, lesz még bőven rá lehetőségem. A szívem a torkomban dobogott, pulzusom az egekben volt. Egy pillanatra becsuktam a szememet, hogy erőt vegyek magamon.

- Joss! Josslyn! - üvöltöttem teljes hangerővel.

- Maga megsérült? - egy rövid, szőke hajú nő lépett oda hozzám, mentős egyenruhában. Határozottan ragadta meg a kezemet, szemeimmel rá fókuszáltam.

- Hol van Josslyn? - teljesen figyelmen kívül hagytam a kérdését, a testi épségem volt az utolsó, ami miatt aggódtam.

- Nem tudom, ha megadja a teljes nevét a kollégámnak, akkor ő majd... - mielőtt befejezhette volna a mondatot megláttam. Egy pillanatra a szívverésem is megállt. Gyönyörű arcát egy hatalmas heg csúfította el, vörös haja a saját vérétől volt összetapadva. Nyakán merevítő volt, a mellkasán, a derekán és a lábánál szíjakkal volt lekötözve. Szó nélkül hagytam ott a szőkét és rohantam felé. Mikor odaértem rögtön megragadtam a kezét, ott akartam lenni vele.

- Harry... - nyögte, láttam, hogy mondani akar valamit mondani, így közelebb hajoltam hozzá - Ezt soha nem fogom neked megbocsátani.

Verejtékben fürödve ébredtem fel. Kellett pár pillanat, míg felfogtam hol is vagyok valójában. Szívem ugyanolyan gyorsan vert, mint álmomban, ruhán vizesen tapadt rám. Egy puha érintést éreztem a vállamon és ijedten kaptam oda a fejemet. Az álom még mindig hatással volt rám, egy vörös hajkoronára számítottam, dühös és undorodó tekintettel, ehelyett azonban két zöld, aggódó szempár nézett vissza rám. Megkönnyebbültem fújtam ki a bent ragadt levegőt és vontam magamhoz Zarát. Egy lágy puszit nyomtam a fejére, miközben ő átölelte a derekamat. Megnyugtató volt jelenléte, puha bőre érintése, lassú szívverésének hangja. Ebben a pillanatban nagyon örültem, hogy itt van velem.

- Rossz álom? - suttogta. Torkom túlszáraz volt ahhoz, hogy megszólaljak, így csupáncsak bólintottam - Már vége van.

Ismét igenlően bólintottam, nem gondoltam, hogy tudnia kell róla, ezek emlékek, nem pedig az agyam elborult szüleményei. Felé fordítottam a fejemet, elvesztem a pillantásában. Álmos volt, látszott rajta, hogy nem rég keltettem fel, s hogy csak miattam nem feküdt rögtön vissza. Hirtelen a hála már régen átélt hatása öntött el, ajkaimat éhesen és vadul nyomtam az övéinek. Meglepettségében felkiáltott, de nem tiltakozott ellene, készségesen alám feküdt és átadta magát a támadásomnak.

---

/Zara/

Harry hirtelen hangulatváltozása meglepett, felkészületlenül ért. Néhány pillanattal ezelőtt még szinte kétségbeesett volt, láttam a szenvedést a szemében, remegett az átélni vélt szörnyűségektől. Komolyan megrémített, hogy így láttam. Sebezhetően, gyengén, szinte egy teljesen más emberként, mint amilyennek megismertem. Ő mindig olyan magabiztosnak és erősnek tűnt, egy kissé búskomor művészléleknek, aki csak a jelennek él. megdöbbentő volt látni, hogy van egy másik oldala is, egy elgyötört, megtört, amivel hirtelen nem tudtam mit kezdeni. Ezzel a szexuális megszállottal már igen, azonban... valami más volt.

Először vadul, könyörtelenül csapott le rám, pillanatok alatt szabadított meg az alváshoz használt ruhadarabjaimtól. Amikor azonban teljesen csupaszon feküdtem előtte lelassított. Lassan, szinte áhítattal nézett végig a testemen, ami végtelenül zavarba hozott. Még soha senki nem nézett rám így, mintha... fel akarna falni a tekintetével. De nem azon a vad, szégyentelen és megalázó módon, ahogy például az útszéli munkások szoktak, hanem szeretettel, szinte gondoskodóan. Ismét lehajolt, hogy megcsókoljon, ajkaival azonban most csak cirógatott, lágy volt. A kényeztetést a nyakamon folytatta tovább, majd a mellkasomon megállapodott a melleimnél. Kezébe vette az egyiket, óvatosan szopni kezdte, míg az megkeményedett, majd ezt a műveletet megismételte a másikkal is. Helyeslő nyögések hagyták el a számat, már most csöpögtem a nedvességtől, minden egyes másodpercet elvesztegetett időnek éreztem.

- Harry... - nyöszörögtem, jelezve, hogy nem bírom tovább, egyszerűen szükségem van rá. Belemosolygott tevékenységébe, szájával tovább vándorolt a testemen, amíg meg nem érkezett a legérzékenyebb pontomhoz.

Abban a pillanatban, ahogy telt ajkai hozzám értek, a hátam ívbe feszült az élvezettől, csípőmet megemeltem, többre áhítozva. A gyönyör belül épült bennem, mélyen és forrón, mielőtt azonban elérhettem volna a csúcspontot, Harry abbahagyta örömszerzését, hallottam, ahogy bokszere a földön landol, majd az óvszer tasakjának összetéveszthetetlen zaja következett. Amíg felhelyezte magának, én csak néztem ezt a gyönyörű férfit, a hosszú barna hajával, összeráncolt homlokát, erőteljes vonásait, hipnotikusan ható zöld szemeit, telt ajkait. Egyértelműen ő volt a leghelyesebb férfi, akivel valaha találkoztam.

Éreztem, ahogy hatalmas, lüktető férfiasságával belém hatol. Óvatosan, lassan mozgott, egészen addig, amíg meg nem szoktam méretét. Nem fájt, nedvességem már a lepedőre csöpögött annyira vágytam már rá. Mikor már élveztem érintését én is elkezdtem mozogni és ő hagyta, hogy a nekem tetsző tempót vegyük fel. Nem kellett sok idő, mikor éreztem, hogy összeszűkülök körülötte, az extázis mindent elsöprő ereje vette át rajtam az uralmat. Harry még lökött rajtam pár erőteljeset, majd ő is elérte a csúcspontját, kihúzódott belőlem, a használt óvszert a szemetesbe vonta, majd a mellkasára vont.

A levegő megtelt a szex semmivel sem összetéveszthető szagával. Éreztem magam alatt, ahogy Harry szaporán lélegzik, nekem is kellett pár másodperc, amíg lenyugodtam. Ez azonban más volt, mint az eddigi együttléteink, az intimitás egy olyan fokát értük el, amit még én egyetlen férfival sem érezhettem. Annyi érzelem volt benne, annyi szeretet és gondoskodás. Harry nem a saját szükségleteire figyelt, hanem az enyémekre. Ő tényleg csak nekem akart örömet okozni.

- Zara? - hallottam meg rekedtes hangját, mire felpillantottam. A tekintete elgondolkozó volt, mintha nem lenne teljesen itt, mintha egy teljesen más világban járna.

- Igen? - leheltem. Nem voltam túl jó a lelkizésben, nem tudtam, hogy kezeljem, ezt a mostani, szokatlan Harryt.

- Én csak... köszönöm.

Teljesen összezavarodtam, nem tudtam, mégis hogyan értelmezzem ezt, Mégis mire gondolhat most?

- Mégis...mit? - tettem fel végül a kérdést, ami nyomasztott.

- Azt hogy ma itt vagy - válaszolta, majd behunyta a szemét.

---

/Joe/

Valami erős zajra ébredtem fel. Olyan volt, mintha kiabálnának, kétségbeesetten, segélykérően, szívbemarkolóan. Egy pillanat alatt kiment az álom a szememből, felültem és a zaj forrását kerestem. Segítenem kell neki, bárki legyen is az, hisz a hangjából ítélve nagyon nagy bajban lehet.

- Csak Harry - hallottam magam mellől egy mély hangot. Az első reakcióm az volt, hogy betörő s karjaimmal próbáltam feltűnés mentesen megtalálni az ágy mellett tartott védelmi eszközöket. Azonban, amint egyre inkább beindultak az agyi működéseim rá kellett jönnöm, hogy a rablók valószínűleg nem töltenék azzal az idejüket, hogy mellettem heverésznek az ágyban, ahogy azzal sem, hogy megnyugtassanak. S ami a legfőbb, nyilván fogalmuk sem lenne róla, hogy ki is az a Harry.

Szemeimet erőltettem, azonban annyira sötét volt még, hogy az orromig sem láttam. Jobb kezemmel kinyúltam, s addig tapogatóztam, amíg el nem értem a mellettem fekvő személy lábát. Legalább is nagyon remélem, hogy az a lába volt.

- Mégis mit csinálsz? - hangja érdeklődő volt, valószínűleg, tényleg ötlete sem volt, hogy mégis miért tapizom az éjszaka közepén. Azonban, ahogy agyam egyre inkább felpörgött eszembe jutottak a pár órával ezelőtt lejátszódó események. A hirtelen vallomásom, a sírás a földön, ahogy Zayn a karjaiba von és behoz a hálószobába, s persze az is, ahogy szinte könyörögtem neki, hogy ne hagyjon egyedül. Van ember a Földön, aki nálam többször alázta meg magát egy este leforgása alatt?

- Itt maradtál - tértem ki a válaszadás elől, s tértem rá az engem érdeklő részhez. Fogalmam sem volt, hogy miért maradt velem, hisz alig ismerjük egymást, arról nem beszélve, hogy a szeme előtt vallottam be, hogy szerelmes vagyok Harrybe, így nem is tarthat túl sokra. A várakozásommal ellentétben azonban itt van, látszólag még csak nem is aludt, csak üldögélt itt, mintha az lenne a legtermészetesebb, hogy önbizalmukban megtépázott lányok felett őrködik.

- Hisz megkértél, hogy maradjak - úgy tűnt kezdem teljesen összezavarni, annyira már megszoktam a sötétséget, hogy láttam, nagy barna szemeivel engem méreget, nyilván valami hirtelen csodára vár, hogy megértse viselkedésemet. Nos, sok szerencsét Zayn, mert még én magam sem értem, hogy mit csinálok, mondok, vagy nem mondok - Ha szeretnéd, kimegyek.

Egy pillanati haboztam. Egy részem azt akarta, hogy kimenjen. Hisz, ha itt marad, továbbra is figyelemmel kísérheti, ahogy önsajnálatban fetrengek, sírok és miegymás. Azonban önzőbbik énemnek szüksége volt rá, hogy maradjon. Ha nem is ért meg, legalább nem adott még eddig hangot nemtetszésének, sőt, ami azt illeti kifejezetten törődő és kedves volt, nekem meg kellett ez az érzés. Hogy legalább egy valaki van a világon, akit érdekel, hogy teljesen összetörtem.

- Kérlek, ne... - hangom a suttogásnál is halkabb volt. Nagy levegőt vettem, és hozzábújtam. Igen, hozzábújtam ahhoz a férfihoz, akiről semmit nem tudtam, csak azt, hogy valami bűnözőféle. Testének melege jólesően ellazított, fejem a mellkasán pihent, szívverésének egyenletessége lassan visszarángatott az álomvilágba.

- Ha nem vagyok indiszkrét, mégis mit művelsz? - erős brit akcentusa, most még inkább hallatszott, hangja mélyebbnek tűnt, hisz a mellkasán keresztül hallhattam. Kissé zavarba jöttem, hisz valószínűleg ismét túlmentem a határon, de hangja nem volt dühös inkább csak meglepett.

- Azt ne mondd, hogy még soha nem aludtál így nővel? - kérdeztem, s mélyen hallgattam arról, hogy viszont nekem ez a szituáció a legközelebbi, ahogy eljutottam egy férfival.

- Nem vagyok, azaz ölelkezős fajta - morogta, mire nagyot sóhajtottam, s visszakúsztam a saját térfelemre. Keze azonban a mozdulat felénél megállított, s legnagyobb döbbenetemre visszahúzott - Nem mondtam, hogy menj el, csak azt, hogy általában nem vagyok ölelkezős fajta.

- Nem értelek - ráztam meg a fejem, s elkönyveltem, hogy nem értem a férfiakat.

- Én se téged - sóhajtotta, ami meggyőzött arról, hogy a teória igaz: a férfiak tényleg a Marsról, míg a nők a Vénuszról jöttek.