Ne haragudjatok az esti időpontért, de jobb később, mint soha, tehát itt is lenne a következő rész :) Remélem elnyeri a tetszéseteket!
Ölel titeket:
Raquel
/Joe/
Vegyük sorba a problémáimat. Először is,
a gyéren megvilágított konyhámban, az újonnan beszerzett bárszékemen, egy elég
csúnyán összevert srác gubbasztott, akit mellesleg alig ismertem. Sőt, legalább
magamhoz legyek őszinte, semmit nem tudtam róla, azt leszámítva, hogy Zayn-nek
hívják.
A jobb szeme felett egy hatalmas seb tátongott,
amiből még mindig ömlött a vér, teljesen összekenve egyetlen konyharuhámat, amit
a kézébe nyomtam, hisz nem volt elsősegély dobozom, hogy szabályosan ellássam a
sebet, csak ennyi tudtam tenni az ügy érdekében. Ha ez nem lenne elég, ez az
idegen kitalálta, hogy varrjam össze a homlokát. Én… Mármint Anya annak idején
megtanított varrni, viszont lássuk be, elég béna voltam, arról nem beszélve,
hogy most nem anyagot, hanem egy embert kéne összetoldani.
Ennek fényében, csak álltam ott, a csempe
közepén, remegő kezemben egy tűvel, amiben egy hosszúra hagyott fehér cérna
volt befűzve. Jó egyáltalán a fehér? Nem feltűnő nagyon? Lehet, inkább barna
kellene? Vagy… Ó, Atyám, mibe keveredtem!
Zayn türelmesen nézett, mióta szétválasztottam
őt és Harryt, azóta alig szólt valamit. Mivel a szomszédom nem tűnt túl
higgadtnak, ezért úgy gondoltam, jobb helyen lesz az én lakásomban, így
átrángattam, most pedig ebben a szituációban vagyok. Legszívesebben
megtapsolnám önmagamat.
Hirtelen hallottam, hogy kinyílik az ajtó
és pár másodperc múlva meg is jelent Harry. Izzadt volt és lihegett, talán
kifutotta magából az agressziót, aminek csak örülni tudtam. Egy másodperc alatt
átlátta a helyzetet, kivette a kezemből a tűt, odament a hűtőhöz, kikapta
belőle a legnagyobb alkoholtartalmú italt, majd a mosogató felett
fertőtlenítette vele a tűt. Mindezek után odalépett Zaynhez, egy durva
mozdulattal arrébb lökte a kezét, aztán mindenfajta teketóriázás nélkül
beleszúrta a fejbőrébe.
- A kurva életbe - káromkodott a fekete
hajú srác, amit meg tudtam érteni, nyilván nem ez lehetett a legkellemesebb
érzés a világon.
- Ne mocorogj! - szólt rá Harry, miközben
tovább folytatta tevékenységét.
- Déja vu-m van - jegyezte meg Zayn,
miközben egy kissé erőltetett mosoly jelent meg az arcán. - A múltkori után
maradt egy kis heg, remélem, most ügyesebb leszel, mert most az arcomat
preparálod.
- Ha nem maradsz nyugton, akkor tűvel a
fejedben fogsz életed végéig járkálni - morogta a megszólított, ámde a hangnem
már nem volt olyan ellenséges, mint fél órával ezelőtt. Ugyan még mindig
lehetett érezni azt, hogy neheztelnek egymásra, csakhogy emellett talán
felsejlett nekik az is, hogy végül is barátok voltak hajdanán. Még ha látszólag
nagyon messzire is sodorta őket az élet. - Még mindig szoktál együtt lógni a
többiekkel?
Zayn vállat vont, én meg füleltem. Tudom,
nem szép ennyire kíváncsinak lenni, ellenben… ha ügyes vagyok, akkor talán az
információmorzsákból ki tudok következtetni pár dolgot Harryről vonatkozóan.
- Niall-al és Louis-val néha - válaszolt
végül unottan- Liam jelenleg börtönben van, kirabolt egy házat az állatja. Viszont
azt hallom te jó útra tértél, rendesen melózol, meg minden.
- Honnan hallasz te rólam dolgokat? -
húzta össze a szemöldökét, miközben még a tű is megállt a kezében.
- Gemmától. Csak nem gondoltad, hogy nem
törődik veled?
Néhány másodpercig leplezetlen fájdalom
futott át Harry arcán. Legszívesebben odamentem volna hozzá és megöleltem
volna, tekintve azonban, hogy ebben a beszélgetésben csupán külső szemlélődő
voltam, inkább mégsem tettem.
Mikor Harry végzett, kínos csend
telepedett a lakásra. Teljesen kirekesztettnek éreztem magam, ők ketten egy
teljesen más világban voltak, szinte méregették egymást. Végül Zayn volt az,
aki újra megszólalt.
- Nem vagy rá alkalmas, Harry - lépett
megint ingoványos talajra. - Joss… Joss nem akarja, hogy te foglalkozz vele.
- Engem okol? - Harry hangja rekedtessé
vált.
- A francokat. Viszont… nem látogattad
meg a baleset óta…
- Nem tudtam.
-Figyelj, ne húzd fel magad, oké? - Zayn
addig nem folytatta, amíg Harry beleegyezően nem bólintott. - De te leléptél, s
azóta még annyit sem tettél, hogy közölted a családoddal, hogy életben vagy.
Elég nagy pöccsfej vagy, ám ez azért túlzás volt. Mostanra mindenki elfogadta,
hogy elmentél, a mostani helyzet pedig… sok régi sebet feltépett.
- Tehát én vagyok a rosszfiú - Harry
talán szarkasztikusnak szánta hangvételét, mégis inkább keserűnek tűnt. -
Leszarom. Keressetek neki valami emberkét, aki vigyázz rá, küldjétek el a
papírokat, átruházom rá a gyámságot! Pont leszarom.
Egy szó nélkül ment ki a szobából,
anélkül, hogy bárki is megállította volna. A szívem összefacsarodott a
szomorúságtól, amit hagyott maga után.
---
/Zara/
Számoltam vissza a másodperceket addig,
ameddig végre elhagyhattam ezt a nyomortelepet. Természetesen, tudom, nem éppen
ezt a megnevezést várná az ember, ha az ország egyik legjobb egyeteméről van
szó, ezzel szemben… ez nagyon nem nekem való.
A szekrényemben kotorásztam, miközben a
telefonomat a vállammal tartottam a fülemhez. Harryt próbáltam elérni, habár
már kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is újra hallok felőle. Az
egyetlen, ami vigasztalt, hogy Justin nemsokára itt lesz, hogy együtt menjünk a
záró bulira. Legalább az utolsó este szórakozzam egy jót, ha már egész héten
csak szenvedtem itt, nem igaz?
Egy alig combközépig érő, fehér ruhát
kapartam elő, amit pont ilyen helyzetekre tartogattam. Nos, tapasztalatom
szerint egy ilyen ruhával bármit elérhetsz, amit akarsz, legyen szó bármiről. A
férfiak nem tudnak ellenállni egy nagy dekoltázsnak és egy pár, hosszú lábnak.
Most lehet, hogy a feministák ordítva tiltakoznak, mondván sokkal többet ér egy
pallérozott elme, mint egy bomba test, pedig elszomorítok mindenkit: ez nem
igaz. A férfiak világ életünkben a mellünket bámulták és a fenekünket
csipdesték, ez nem fog változni soha. Persze nem árt, amennyiben rendelkezel
egy magasabb intelligencia hányadossal, mert akkor akár arra is lesz esélyed,
hogy férjet fogj magadnak, sőt, ha baromi nagy mázlid van, talán boldog is
leszel. Szkeptikus vagy sem, cáfoljatok meg, ha tudtok.
Nagyot sóhajtva dobtam le a falatnyi
anyagot az ágyra. Nagyon szerettem volna beszélni Harryvel, s nem azért, mert
rá akartam telepedni, az sem érdekel, ha soha többet nem nyúl hozzám, azonban ő
volt az egyetlen, aki valóban támogatott abban, hogy kilépjek apám bűvköréből
és elkezdjem élni a saját életemet.
Viszont óhatatlanul is eszembe jutott,
hogy mi lesz, hogyha valóban megteszem. Abban az esetben, ha netalántán Apa
kitagad. Egész életemben annyi pénzem volt, amennyit csak szerettem volna, menő
desingnerek ruháit hordtam, mindenem megvolt. Mi maradok a körülöttem lévő
csillogás nélkül? Arról nem beszélve, hogy hogyan fizetném ki a Dartmouth nem
kicsi tandíját.
Persze, dolgozhatnék is. Naná.!
Mégis mit? Kitűnően beszélek franciául és latinul, minden évszámot kívülről
fújok és még kémiából is jó vagyok. Mindezek bezzeg semmit sem érnek, hisz
életemben nem főztem, vagy sütöttem semmit, a bennalvó házvezetőnő pedig
gondoskodott róla, hogy soha ne kelljen takarítanom. Szóval, a való élethez egy
nagy nulla voltam. Az ilyen lányoknak, akik burokban nevelkedett, egyetlen
lehetősége a diploma és utána valami olyan szakmában való elhelyezkedés, ami
szellemi munkát igényel. Esetleg b tervként hozzámenni egy olyan fickóhoz, aki
mellett szükségtelen dolgozni.
Gondolatmenetemből a kopogás rázott ki.
Ránéztem az órára, ami… túl sokat mutatott. Basszus! Nagyon elkalandoztam, miközben
nem haladtam semmit.
- Azonnal megyek, de még nem vagyok kész
- kiabáltam ki, miközben magamra rángattam a ruhát. Le akartam még borotválni a
lábamat, csakhogy biztos, hogy semmi nem lesz köztem és a vidéki srác között, szóval
annyira nem is volt fontos.
Mikor ám kinyitottam az ajtót nem az az
ember állt az ajtóban, akit vártam. Döbbenetemben még a szájam is szétnyílt,
nem akartam hinni a szemeimnek.
- Ahogy látom, készülsz valahova -
jegyezte meg Harry, eközben zöld szemeivel hosszan végigmért. Tudom, ebben a
helyzetben nevetséges, de azt kívántam, bárcsak mégis megcsináltam volna a lábaimat.
- Mit keresel itt? - kérdeztem, miközben
egyetlen lépéssel átszelte a kettőnk között lévő teret és fejét a
nyakhajlatomba fúrva elkezdte harapdálni azt.
- Látni akartalak - felelte,
egyetlen egy másodpercre hagyva abba tevékenységét.
- Látni vagy dugni? - a kérdés éles volt,
nem akartam vele igazából veszekedni, sértett büszkeségem azonban
felülkerekedett.
- Mi a fasz bajod van velem? - hirtelen
váltott vágyakozóból hihetetlen dühösre. - A kurva életbe már, hogy mindenki
engem basztat.
Akkorát vágott a mellettem lévő falba,
hogy azon kisebb fajta repedés keletkezett. Én csak kikerekedett szemmel
figyeltem, mozdulni sem mertem, komolyan megrémített a viselkedése.
Bizony a bármilyen rettenetes helyzetet
lehet még fokozni, hisz pont ezt a pillanatot választotta Justin is, hogy
megérkezzen. Szemei előbb engem, később Harryt mérték végig, elfordított fejem,
pedig Harryvel is tudatta, hogy nem vagyunk egyedül. Összevonta szemöldökét, eztán
gúnyosan odaszólt nekem búcsúzóul:
- Azért látom, nem vesztegetted az
idődet.
---
/Harry/
Elegem volt mindenből és mindenkiből. Egy
egyetemen voltam, szóval nem volt nagy kunszt szerezni valami jó erős drogot, azután
találni hozzá egy bulit. Úgy tűnt, ráadásul valami beavató szertartás is ment
itt, mivel egy csomó félmeztelen csaj flangált, mindössze valami festékkel
eltakarva mellüket. Számomra tökéletes volt.
Egy pillanatra hezitáltam, mielőtt
bekaptam volna a tablettákat. Jó ideje már, hogy tiszta voltam, s nem voltam
teljesen biztos benne, hogy mindez megéri azt, hogy visszacsússzak. Mindazonáltal
a fájdalom teljesen átjárta a testemet, szinte zsibbasztó volt és az a tervem,
hogy Zarába temetkezzem csődöt mondott tehát…
Már a számhoz emeltem a cuccot, mikor
valaki megfogta a karomat. Oldalra pillantottam és Zarát pillantottam meg,
amint összehúzott szemöldökkel, gyilkos pillantással méreget. Kivette a
kezemből a szert és eldobta.
- Köszi! - csúszott ki a számon, bár nem
akartam ezt mondani, nem bántam meg. Tudtam, nem lett volna annyi lelki erőm,
hogy megálljam.
Belenéztem a szemébe, próbáltam
eldönteni, hogy még mindig dühös-e rám. Szükségem volt valakire, aki kívülálló
volt, s igaz, tudtam nagyon megbántottam őt és dühe abszolút jogos, nem volt
annyi erőm, hogy magyarázkodjam.
- Sajnálom! - nyögtem ki, mire ő
bólintott és megölelt. Megkönnyebbülve karoltam át, lélegeztem be jól ismert
illatát. Ha azt hittem, nem volt számomra fontos, hát, most rá kellett
ébrednem, tévedtem. Joe lehet, hogy rendkívül jó barát volt, de annyira
erőszakosan beleásta magát a dolgaimba, hogy az már súrolta azt a határt, amit
el tudtam viselni. Zara ellenben, továbbra is kívül maradt, hagyta, hogy én
áruljam el azt, amit tudni kell rólam, nem a múltammal foglalkozott, hanem
azzal, hogy ki is vagyok én. S most, ő
volt az egyetlen, akihez fordulhattam, akivel kiszabadulhattam a problémáim
közül. Szükségem volt rá, talán jobban, mint
az elmúlt időben bárkire is.
- Táncoljunk! - kiáltotta, ezután a
kezemnél fogva berángatott a tömegbe, hogy együtt töltsünk egy felelőtlen,
alkoholmámoros estét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése